Közélet

Szél Bernadett a Momentum támogatásával indul a választáson

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Új korszak indul számomra és arra kérlek Titeket, gyertek velem ezen az úton! Elindulok a 2022-es országgyűlési választáson és otthonomban, Pest megye 2. számú választókerületében fogom kérni a bizalmatokat

– közölte Szél Bernadett Facebook-oldalán csütörtökön. Mint írta, azért indul el, mert „minden szinten változás kell, mert a kormánypártok jelöltjei nem minket képviselnek az Országgyűlésben, hanem a Fidesz érdekeit helyben, mert nem törődnek velünk, maximum, amíg a kampányt tart”.

Én azt szeretném, ha Pest2 végre felkerülne a térképre és ehhez egy szolgálatkész, aktív, lelkes képviselőre van szükségünk. Aki ismeri a munkámat, tudja, hogy rám lehet számítani, mindig teszem a dolgom

– jelezte a független képviselő, akinek a Momentum Mozgalom támogatása azt jelenti, hogy „tisztakezű, az embereket első helyre tevő politikai közösséggel tud együttműködni”.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fidesz Menczer Tamást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárát indítja a választáson ebben a körzetben.

2018-ban Szél Bernadett mindössze 296 szavazattal maradt le a Fidesz jelöltjétől, Csenger-Zalán Zsolttól úgy, hogy a Jobbik akkor saját jelöltet indított. Az ő jelöltjük több mint 8 százalékot vitt el, míg Szélnek 43,7 százalékos, a fideszes jelöltnek pedig 44,14 százalékos eredménye volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik