Közélet

Telex: Menczer Tamást indíthatja a Fidesz Budaörsön

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Ellenfele a várakozások szerint Szél Bernadett lesz.

A Telex értesülései szerint a Fidesz Menczer Tamást, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárát indítja a 2022-es parlamenti választáson a Budaörs-Budakeszi körzetben. Az ellenzék jelöltje itt várhatóan Szél Bernadett független parlamenti képviselő lesz, így nagy csatára lehet számítani.

Menczer a hírportál megkeresésére azt mondta: „Az Ön által felvetett kérdésben semmilyen döntés nem született, a Fideszben van egy döntéshozatali rend, ez a folyamat az év vége felé zárulhat le. Természetesen, ha valahol szükség van rám, a feladat elől nem szoktam elugrani, de ilyen fontos kérdéssel kapcsolatban a megfelelő időben kell, megfontolt döntést hozni”. A Telex forrásai ugyanakkor azt állítják, hogy már megszületett a döntés az államtitkár indulásáról.

A lap emlékeztet, hogy 2018-ban Szél Bernadett mindössze 296 szavazattal maradt le a Fidesz jelöltjétől, Csenger-Zalán Zsolttól úgy, hogy a Jobbik akkor saját jelöltet indított. Az ő jelöltjük több mint 8 százalékot vitt el, míg Szélnek 43,7 százalékos, a fideszes jelöltnek pedig 44,14 százalékos eredménye volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik