Sem nem lehetséges, sem nem elkerülhetetlen, sem nem kívánatos

Domány András: Támadó pozícióba kellene állnunk

„Buzánszky Jenő az önfeladás álláspontját választotta, amikor 50 évvel a berni futball-világbajnokság elveszített döntője után azt mondta: nem érdemes foglalkozni azzal a dokumentumfilmmel, amely szerint a németek dopping segítségével győzték le a magyar „aranycsapatot” – állítja egy egykor híres folyóiratban Szegedi László rimaszombati régész (A magyar történetírás [lehangoló] karaktere, Valóság, 2021/1.). Szerinte támadni kell, büszkén kitűzni a magyar mezre egy világbajnoki csillagot, és rákényszeríteni a FIFA-t, hogy 66 év után „tegye kérdésessé” a németek 1954-es világbajnoki címét.

A szerző Leopold von Ranke német történészt tekinti követendőnek, aki 200 éve azt írta: a történelem célja az, hogy megtanítsa nagynak lenni a nemzetet. (Igaz, azt is idézi Rankétól, hogy az eseményeket úgy kell leírni, ahogy tényleg történtek, de e két kijelentés ellentmondását ugyanúgy nem veszi észre, mint annak idején azok leírója.) Itt van például a csíki székely krónika, amely a székelyek hun eredetéről szól, de amelyet a történészek többsége nem tart hitelesnek. Szegedi Lászlótól még Hóman Bálint is kap egy rosszpontot, amiért otromba hamisítványnak nevezte a XVIII. század végén előkerült irományt. Szerinte ez „a saját történelmünk lebecsülésének a perverziója.”

Csillag István: A tragikus eszme

Bokros Lajos elképesztően gondolatgazdag, minden mondatában tűpontosan fogalmazott, lenyűgözően dokumentált kötetben a nagy öreg: a „renegát” Kautsky és öt későbbi kortárs, Hannah Arendt, Friedrich Hayek, Karl Polányi, Karl Popper, Joseph Schumpeter szocializmusról írott könyvei alapján vizsgálta meg a szocializmus lehetségességét, elkerülhetetlenségét, kívánatosságát. A politikai filozófia és a politikai gazdaságtan legnemesebb hagyományait követő kötet angol nyelven a svájci Springer kiadó gondozásában jelent meg a mű tartalmát előre összefoglaló címmel Socialism – The Tragedy of an Idea. Possible? Inevitable? Desirable?. Mielőtt megismertetném az olvasóval a hallatlanul érdekes könyv gondolatmenetét, a tárgyalt kérdéseket és a vizsgált 1+5 szerző dilemmáit, sietek felolvasni a könyv ítéletét: a (marxi) szocializmus sem nem lehetséges, sem nem elkerülhetetlen, sem nem kívánatos.

Gáspárik Attila: Egy kis szösz Erdélyből

Készül a marosvásárhelyi (Románia) Nemzeti Színház megünnepelni a Magyar Kultúra Napját. Az idei terv Weöres Sándor. Munkakedv, alkotási ihlet a csúcsponton. Elvégre a román kormány azért fizeti a kenyéradó intézményemet, hogy ontsuk a kultúrát. Kész a műsor, de a végére kellene egy kis csattanó…. Valami nagyon extra.  Hoppá az is megvan. A YouTube egyik csatornáján van egy szép vers, amit maga szerző Weöres mond el, a Bolero. Régi felvétel, persze a költő 1989-ben éppen a Magyar Kultúra napján hunyta le örökre a szemét, a szocializmusban. Nem érhette meg ezt a pénzorientált kapitalizmust. Nos, egy a vége, jó lenne az a felvétel. Bocsánat, nem jó, nagyon jó. Gyorsan keressük meg a szerzői jogokat, jöjjön az ünnep. A szocializmusban készült 65 másodperces felvétel az MTVA tulajdona, egyszeri lejátszása Marosvásárhelyen 40 euróba kerül a román államnak. Legyen. Támogassuk az MTVA-t… Sok magyar ember ott keresi a kenyerét… Nos, akkor kérnénk a jogokat, pár előadásra, hol kell fizetni… Ja, és még van egy kérésünk. Mivel a felvétel egy művészi produktum része, vegyék le az MTVA logóját, mert a fekete-fehér felvételen rosszul néz ki. Azt nem lehet, jön a rövid válasz. Az kötelező.

Happy end. Lemondtunk az MTVA szocializmusból örökölt kincséről, és megoldottuk saját színésszel… Jobb ez így. A tanulságot vonja le mindenki maga.

Tóth Mihály: A vádhatóság másfél évszázadának öröksége

Idén 150 éves a mai vádhatóság elődjeként felfogható magyar ügyészség. A jubileumhoz mérten igyekszem semleges maradni, ellenálltam például a kísértésnek, hogy a címben büntetőjogi terminológiára is utalva „hűtlenül kezelt örökség” szerepeljen. Növekvő aggodalmaim ellenére a manapság gyakori bírálatokhoz azért sem könnyű csatlakoznom, mert az  ezredfordulót megelőző évtizedekben magam is csaknem huszonöt évig a szervezet tagja voltam, sok élményben, tanulságban és tapasztalatban volt részem egy akkoriban még igen jó szakmai közösségben.

E rövid áttekintés során  sem hallgathatóak azonban el az ügyészséget sűrűsödően érő szemrehányások, melyek elsősorban egyes pozitív vagy negatív döntések politikai indíttatását és azt róják fel, hogy ezek sokszor nem ellenőrizhetőek, nem is kérhetőek számon. Ha e vádak néha érzelmileg kissé túlfűtöttek is, olykor kimutathatóak esetükben is egyoldalú politikai felhangok, és a valóban megbízható állásfoglaláshoz nem is mindig áll rendelkezésünkre minden információ, nem tagadható, hogy a vádhatósági munkában valóban egyre határozottabb jelei vannak bizonyos ügyekben, ügycsoportokban a törvényességi-szakmai szempontok hatalmi szempontok alá rendelésének. E gyanút éppenséggel nem segít eloszlatni az Európai Ügyészséghez való csatlakozás határozott és meglehetősen elszigetelt elutasítása. A gondok gyökerei még a rendszerváltozás időszakában a szervezet alkotmányossági helyzetét érintő vitákig nyúlnak vissza.

Váncsa István: Legyen minden tilos!

Kormányzó urunk fölöttébb utálja a Klubrádiót, és erre, lássuk be, megvan minden oka. Ezt a rádiót a hallgatói tartják fenn, mondhatni a csőrükben viszik a fészkébe a táplálékot csak azért, hogy el ne némuljon. Ezzel szemben kormányzó urunk hatalmas médiabirodalmának nemzeti főadóját hozzávetőlegesen annyian hallgatják, ahányan az M1 tévécsatornát nézik. A szám a nullához közelít. Persze a Kossuthot is az állampolgárok tartják fenn, avval a különbséggel, hogy nem önként és pláne nem hallgatói minőségükben. „Talán csakugyan hülye vagyok, de mazochista nem”, mondta egy orbánhitű finom úriasszony arról kérdeztetvén, hogy vakcinafronton hallott-e a Krónikában valami érdekeset, vagyis kormányzó urunk zászlósadóját a hívek se hallgatják. Soha, semmiképp, semmikor. Akkor se hallgatnák, ha pénzt kapnának érte, de hogy ezért még ráadásul ők adakozzanak, az épelméjű embernek eszébe se jut. Kormányzó urunk kissé talán szomorú is emiatt, és ennélfogva a Klubrádiót még jobban rühelli, ami csakugyan nagy szó, tekintve, hogy ebben a szakmában ő már régi motoros.