Közélet koronavírus

Jogorvoslattal él a Központ a bezárás ellen

Központ / Facebook
Központ / Facebook
Az egyik tulajdonos szerint az intézkedő rendőr parancsba kapta, hogy 30 helyett 60 napra zárják be a vendéglátóhelyet.

A Madách téri Központ egyik tulajdonosa szerint nem sértettek  semmilyen rendeletet, ezért jogorvoslattal élnek bezárásuk ellen. Papp László a Keljfeljancsi című műsorban (immár a 168 Óra oldalán) azt mondta, azért találták ki, hogy január 22-től kinyitnak, és elviteles formában is árulnak meleg ételeket, italokat, mert a  kiszállítós gyakorlattal tönkre mennek.

Nem a forradalmi hevület, hanem a végső elkeseredés motiválta őket. Emlékeztetett rá, a rendelet nem tiltja az alkoholárusítást, sok helyen látni forraltboros pultot, ahol akár sor is kialakulhat, ők  semmi olyat nem tettek, amit nem láttak a máshol. A szabályozás azt írja elő, hogy a személyzeten kívül csak az lehet az üzletben, aki elvitelre vásárol. Ezt is betartották, folyosót építettek ki, hogy senki se kószáljon, fogyasszon az üzletben. A Központ elől próbálták elküldeni a vendégeket, de az már közterület – tette hozzá.

Az érdeklődés felülmúlta várakozásaikat, nagyon sokan mentek az elviteles nyitásra, a nyitás után először kitettek két utcabútort, erre is van számos példa, de a közterületesek még órákkal a rendőrségi akció előtt figyelmeztették őket, így azokat bevitték. Később két rendőr érkezett. Ők mindent rendben találtak, elmentek. Este fél hét körül viszont már nagy erőkkel vonultak ki. Körbeállták az elvitelre vásárló 2-3 vendéget, az alkalmazottakat, közölték, hogy

30 napig nem nyithatnak ki és 500 ezer forintos bírságot kapnak. A tulajdonos szerint a 30 napból úgy lett 60, hogy az akciót vezető rendőr hosszan beszélt telefonon a felettesével és közölte: „Felülről leszóltak, hogy 60 nap legyen a 30 nap helyett”. 

Azt nem árulták el nekik, hogy a kormányrendelet melyik pontját sértették meg. Fiala János idézett a rendőrségi közleményből, amely szerint azt, hogy szeszes itallal szolgálták ki a vendégeket. Aznap egy másik vendéglátóhely 30 napos büntetést kapott.

Papp László azt mondta,jogorvoslattal élnek, aminek azonban nincs halasztó hatálya, így be kell zárniuk. A bírságot a vendégek fél nap alatt összedobták. Annak örülnek, hogy sikerült tematizálni a közbeszédet, még akkor is, ha ennek most ők isszák meg a levét. A Központ egyébként szeretné felvenni a kapcsolatot a vendégekkel,  akik éppen a razzia idején elvitelre vásároltak, és ezért a rendőrség szabálysértési feljelentést tett ellenük.

Kapcsolódó
Trükkös módszerrel „nyitna ki" újra egy debreceni vendéglátóhely
A tulajdonos szeretné felvenni a vendégeit alkalmi munkavállalóként dolgozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik