Közélet

Biden azonnal visszaállítja a Trump által eltörölt beutazási tilalmat

Drew Angerer/Getty Images/AFP
Drew Angerer/Getty Images/AFP
Hivatalba lépése után Joe Biden felül fogja írni Donald Trump friss rendeletét, amellyel a távozó amerikai elnök január 26-i hatállyal feloldotta az Európából és Brazíliából az Egyesült Államokba érkezőkre a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő beutazási tilalmat, és ehelyett az utazási korlátozások gyors kiterjesztését tervezi - közölte hétfőn a beiktatására készülő Biden-adminisztráció egyik szóvivője az MTI szerint.

Trump, akinek kevesebb mint két nap múlva kell átadnia hivatalát, hétfőn írta alá azt a rendeletet, amely feloldja a világjárványra válaszul tavaly év elején elrendelt korlátozásokat, miután ehhez megnyerte a járványügyi operatív törzs tagjainak és az illetékes közegészségügyi tisztségviselőknek a támogatását.

Nem sokkal Trump rendeletének nyilvánosságra kerülését követően azonban Jen Psaki, a hivatalba lépő demokrata párti elnök szóvivője egy Twitter-bejegyzésben azt írta, hogy

orvosi csapatunk tanácsa alapján az adminisztrációnak nem áll szándékában január 26-tól feloldani ezeket a korlátozásokat. Tekintettel az egyre romló járványhelyzetre, és az eddiginél fertőzőbb vírusváltozatok világszerte tapasztalható feltűnésére, nem időszerű a nemzetközi utazásokra vonatkozó korlátozások feloldása.

– írta Psaki.

Hozzátette,

valójában a nemzetközi utazásokkal kapcsolatos közegészségügyi előírások megerősítését tervezzük annak érdekében, hogy tovább csillapítsuk a Covid-19 terjedését.

A Trump által feloldani szándékozott korlátozások március közepe óta megakadályozzák szinte minden olyan nem amerikai állampolgár beutazását az Egyesült Államokba, aki a megelőző 14 napban az Egyesült Királyságban, Írországban vagy Európában, a schengeni övezet 26 országában tartózkodott. A Brazíliára vonatkozó beutazási tilalmat májusban rendelték el.

Trump rendelete egy időben lépne életbe az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és -Megelőzési Központja (CDC) által a múlt héten kiadott utasítással, amely január 26-tól negatív Covid-teszt vagy a koronavírus-betegségből történt felgyógyulásról szóló igazolás felmutatásához köti szinte minden külföldről érkező légiutas beutazását.

Szerdai hivatalba lépése után azonban Biden elnöknek jogi lehetősége lesz arra, hogy visszaállítsa a korlátozásokat.

A Reuters hírügynökség az ügy kapcsán felidézi, a légitársaságok azt remélték, hogy a negatív vírusteszt felmutatásával kapcsolatos új előírások kiválthatják az eddigi korlátozásokat, amelyek egyes európai országok viszonylatában tavaly 95 százalékkal vagy még magasabb arányban visszavetették az Egyesült Államokba irányuló légiforgalmat.

A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 betegség járványa a világ országai közül az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol eddig több 24 millióan fertőződtek meg, és 400 ezren haltak meg a kórban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik