Közélet

Orbán levelet írt Macronnak a nizzai merénylet miatt

Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki nizzai késeléssel kapcsolatban a magyar emberek nevében együttérzését fejezte ki a francia nemzetnek, és sok erőt kívánt az áldozatok családjainak abban a levélben, amit Emmanuel Macron köztársasági elnöknek küldött – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

A késelésben három ember meghalt, közülük egy nőt lefejeztek. Christian Estrosi, Nizza polgármestere az Independent beszámolója szerint azt mondta, hogy a támadó még azután is Allahu Akbart kiáltozott, miután elfogták. A polgármester kijelentette, kétség sem férhet hozzá, hogy terrorcselekményről van szó.

A magyar kormányfő azt írta, mély megdöbbenéssel értesült a Nizzában elkövetett szörnyű terrortámadásról.

A mai és az elmúlt hetek támadásai is egyértelműen megmutatták, hogy közös európai kultúránk, életmódunk és értékeink a szélsőséges terrorizmus célkeresztjébe kerültek,

fogalmazott a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor biztosította Franciaország államfőjét Magyarország támogatásáról ezekben a nehéz órákban. „Készen állunk arra, hogy egyesítsük erőinket a hagyományos európai értékek és a hagyományos európai életforma megvédése érdekében” – írta kondoleáló levelében a magyar kormányfő.

Eközben Franciaországban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget a csütörtöki nizzai támadást követően – jelentette be a francia miniszterelnök. Jean Castex hozzátette: a kormány határozott és könyörtelen választ ad a „gyáva és barbár” tettre.

Csütörtökön történt egy másik esemény is, amelynek hátterében iszlamista indíttatást sejtenek: a rendőrök Avignon közelében agyonlőttek egy férfit, aki lőfegyverrel fenyegetett járókelőket az utcán.

Kiemelt kép: Valery HACHE/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik