Közélet

Egy gárdonyi parkoló bérbeadása miatt tesz feljelentést az LMP

Hanyag kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tesz Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke ismeretlen tettes ellen, miután a gárdonyi önkormányzat szerinte töredék áron adott bérleti jogot egy parkolóként üzemelő területre.

A politikus hétfőn, online sajtótájékoztatón elmondta, a gárdonyi parkolási káosz már nyáron is szembetűnő volt számára. Most azonban egy helyi Facebook-csoport által közzétett dokumentumból kiderült: az önkormányzat 2017 nyarán 3,5 hónapra összesen bruttó 55 ezer forintért adott bérleti jogot egy 600 négyzetméteres, vagyis 40-50 autó befogadására alkalmas területre, fejlesztési kötelezettség nélkül.

Mivel a területen egy autó napi ezer, egy busz négyezer forintért parkolhatott, így egyetlen nap alatt megtérülhetett a költség az egész szezonra – közölte a társelnök, aki emiatt gazdasági bűncselekményt emleget. Tóth István fideszes polgármester ráadásul egy fideszes önkormányzati képviselővel szerződött. Schmuck Erzsébet kijelentette: a polgármesternek ezért le kellene mondania és emlékeztetett, hogy a Velencei-tavat érintő természetkárosítás miatt már nyomoz a rendőrség.

Kiemelt kép: 24.hu/Farkas Norbert

Ajánlott videó

Olvasói sztorik