Közélet

Rejtett kamerát és mikrofonokat találtak a miskolci önkormányzat üléstermében

Az adatvédelmi hatósághoz fordult és egy feljelentést is előkészített a miskolci polgármesteri hivatal, miután egy bejáráson kiderült: a közgyűlési ülések és egyéb rendezvények helyszínéül szolgáló teremben olyan kamerák és mikrofonok találhatók, amelyek nem részei a közvetítő rendszernek — tudta meg a Szabad Európa.

A lap úgy tudja, hogy a feljelentéssel megvárják az adatvédelmi hatóság állásfoglalását. Az ügy belső vizsgálata során megállapították, hogy Kriza Ákos korábbi fideszes polgármester kérésére, Alakszai Zoltán akkori kabinetvezető – későbbi jegyző, ma pedig már a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal első embere – engedélyével 2016. augusztusában egy robotkamerát, két térmikrofont és a hozzájuk tartozó vezérlőegységet szereltek fel az ülésteremben. Az eszközökkel a teremben zajló minden beszélgetést hallani lehetett, vagyis akár a képviselők, vagy az ülésre meghívottak egymás közötti magánjellegű beszélgetéseit is. Kiderült, hogy a rendszer független a közgyűlés üléseit egyébként rögzítő és közvetítő felszereléstől.

A vezérlő egység nem tárolta a felvételeket, azokat külső, ismeretlen tárhelyre menthették le. Mivel a robotkamera és a térmikrofonok működése aggályos, ezért a jelenlegi városvezetés azok leszerelésére adott utasítást, bár ez is plusz költséget jelent.

Barta György a Velünk a város képviselője a Népszava kérdésére cáfolta a helyi Fidesz szóvivőjének a boon.hu hírportálon megjelent álláspontját, miszerint minden képviselő tudott a kamerák létezéséről, arról ugyanis senkit sem tájékoztattak a felszereléskor, hogy ez a rögzítési rendszer a többitől eltérően működik, és máshová küldi a felvételeket. Ráadásul a rögzített anyagot máig nem találják, s arról sincs tudomásuk, hogy ki vagy milyen szervezet kezeli most azokat. Amikor a fideszes képviselőket kérdezték arról, mit tudnak a felvételek sorsáról, azt válaszolták, hogy semmit.

Kiemelt kép: Google Street View

Ajánlott videó

Olvasói sztorik