Közélet

Fürjes: a kormány gólpasszokat ad Karácsonynak

Az államtitkár szerint az Orbán-kormány már tudja, hogy a politikának nem dolga átnevelni az embereket.

A Magyar Nemzetben Fürjes Balázs nagyon hosszan beszél a HÉV-hálózat fejlesztéséről, amit egyebek mellett azzal magyaráz, hogy

Budapest minden polgára, minden kerülete és minden városrésze egyenrangú.

Az autósok is. Ezért üzente, mint pontosít, tisztelettel javasolta  Karácsony Gergelynek, hogy fejezze be az autósok üldözését, de neki úgy tűnik, a főpolgármester a sávlezárásból presztízskérdést csinál.

Senkire nem hallgat, senkivel nem áll szóba. Pedig a vezetői nagysághoz az is hozzátartozik, hogy a döntéshozó belátja, ha tévedett és kijavítja a hibát. Ez egy jó vezetőt nem gyengít, hanem erősít.

Az Orbán-kormány államtitkára abban bízik, hogy az ügyben győz végül a józan ész, majd a zöld ellenérvek kapcsán azt mondja, meg  kellene érteni, nem a politika dolga eldönteni, mi jó az embereknek.

A politikának nem feladata az embereket életmódváltásra kényszeríteni és átnevelni őket.

Fürjes szerint ők tanultak a leckéből. A vasárnapi boltzárat hozza példának, amit a kormány visszavont, amikor az emberek értésére adták, nem kérnek jótéteményéből.

Be kellene látni a főpolgármesternek, hogy a budapesti közlekedést nem ideológiák és dogmák, hanem a magyar valóság és az itt élők igényei, szükségletei, szokásai, jövedelme alapján kell élhetően megszervezni, őket sem kihagyva belőle.

Az államtitkár bírálja a főpolgármester vezetési stílusát, szerinte baj, hogy bezárkózik, teljhatalommal dönt fontos ügyekben, és úgy véli, Karácsony Gergelynek világossá kell tennie politikai terveit, mert „szabadságában áll miniszterelnökségre törni”, de az

rossz lenne, ha a városvezetőnek nagypolitikai ambíciói miatt nem jutna ideje a praktikus mindennapi munkára.

Biodóm, hármas metró – gólpasszok?

Ennek részének tartaná, ha befejeznék az egyre dráguló Biodómot. Az államtitkár olvasatában a kormány a beruházáshoz adott állami támogatással gólpasszt adott a fővárosi önkormányzatnak,

csak be kell lőni a ziccert. Már jócskán hosszabbításban vagyunk, és csak várjuk, mit kezdenek a forintos labdával.

Az államtitkár szerint

a valóban hasznos Biodóm fejlesztés befejezése jó alkalom a főpolgármesternek, hogy bebizonyítsa, nem igazak a vádak, hogy ő képtelen megcsinálni dolgokat, csak fejlesztések megfúrásában, nemek kimondásában jeleskedik.

Fürjes szerint a Lánchíd felújítása is hasonló kihívás, Karácsony megmutathatja, hogy vezet várost, hogy valósít meg a kormánynál jobban fejlesztéseket.

Itt az alkalom, hogy remek nemzetközi kapcsolatait is bevetve, idehozzon külföldi cégeket, sok árajánlat legyen és rövidebb idő alatt, olcsóbban végezzék el a munkát – a Tarlós Istvánék által felelősen kidolgozott műszaki tartalom lebutítása nélkül!

A kormány ahhoz ragaszkodni fog, hogy se műemléki, se egyéb szempontból ne csökkenjen a műszaki színvonal, és Fürjes kalapot emel, ha gyorsabban, olcsóbban végzik el Karácsonyék a felújítást.

Ha nem, akkor valakinek vállalnia kell a felelősséget az elvesztegetett időért és a felesleges drágulásért.

A 3-as metró felújításához a kivitelező újabb forrásokat követel, de az államtitkár szerint az is csak egy ziccer, hiszen Tarlós István elérte, hogy a számlát a kormány állja. A 200 milliárd Karácsony Gergelynek is rendelkezésére áll, és ha kéri, még tanácsot is adnak neki, miként kell megvédeni „a budapestieket a multinacionális cégek nyers profitéhségével szemben”.

Kiemelt kép: Fürjes Balázs államtitkár az északi és déli HÉV-hálózat fejlesztéséről tart sajtótájékoztatót a csepeli kocsiszínben szeptember 9-én. MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik