Közélet

Karácsony Gergely is beszélt a Pride sajtótájékoztatóján

Performansszal egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Budapest Pride – tudósított az eseményről a Mérce. Az eseményen részt vett Karácsony Gergely is, aki  köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt évtizedekben az leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) jogegyenlőségéért küzdő mozgalmakat szervezték, és azoknak az önkormányzatoknak is, akik idén kihelyezték a szivárványzászlót.

Azok az emberek, akik 25 éve elkezdték a Pride-ot szervezni, elsősorban a saját közösségük érdekében tették.  Ez önmagában is egy megbecsülendő és támogatandó politikai, közéleti tett volt. De az elmúlt 25 évben nagyon sokat tettek azért is, hogy Budapest egy elfogadóbb város legyen, mert egy elfogadóbb város mindannyiunk számára sokkal jobb

– tette hozzá a polgármester, aki szerint az lenne a jó, ha a szeretet a politikai közhelyszótárból bekerülne a hétköznapjainkba.

A főpolgármester arra is emlékeztetett, tavaly egy olyan programmal szerezte meg a budapestiek többségének támogatását, amely azt hirdette, „Budapest mindenkié”. Ennek a programnak a szellemiségében ment el a Budapest Pride sajtótájékoztatójára, és ígéretet tett arra, hogy az elkövetkező években is így tesz.

Azok a közösségek is számíthatnak rám, akik szintén úgy érzik, további elfogadásra van szükség. Mert egy város akkor lesz mindannyiunk otthona, ha mindenki megkapja azt az elfogadást, amire mindannyiunknak szükségünk van.

Idén a járványveszély miatt elmaradt a Budapest Pride felvonulás. Az elmúlt napokban több kerületi önkormányzat – elsőként a főpolgármesteri hivatal – is kifüggesztette a szivárványos zászlót, amit több helyen leszedtek, megrongáltak. A 9. kerületben fradiszurkolók, Újbudán pedig Novák Előd távolította el a zászlót.

Szombaton Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára egy templomszentelőn azt mondta, nekünk a szivárványos zászló nem kell, “vigyék vissza” Nyugatra. A Mi Hazánk újraválasztott pártelnöke pedig szintén szombaton egy sátáni csoport jelképének nevezte a szivárványos zászlót.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik