Kovács Zoltán: Sajtómunkások LIII.
Lehet vitatkozni azon, hogy az Index bukását Bodolai László döntése okozta, amennyiben kirúgta a főszerkesztőt, vagy az, hogy a főszerkesztő már akkor bejelentette a lap függetlenségének végét, amikor még nem Bodolai szerint volt indokolt, de ha itt leragadunk, akkor nem beszélünk a lényegről: az egész mögött ez a szörnyű rendszer áll, amelyiket Orbán Viktor üzemeltet.
Lehet mondani tárgyilagosan és mértéktartó bölcsességgel, hogy ne lássuk minden rossz mögött Orbán Viktort, de én arra bíztatnék mindenkit, hogy ne legyen vak: ha az egész romlott rendszert ő maga vezérli, akkor az ilyen ügyek mögött ott van. Néha saját személyében, de kormányfői pozíciójából fakadóan a szennyes ügyekhez jobbára az eszmei hátteret szervezi és hirdeti, lásd: legyen a magyar sajtó magyar tulajdonban. Lásd, legyenek a magyar bankok magyar kézben. Hogy ennek mi értelme, kérdéses, de így lesz. Ezekkel a hangzatos kinyilatkoztatásokkal teremt mondjuk úgy, ideológiai hátteret, aztán, ha ez megvan, akkor jöhetnek a trógerek, akik végrehajtanak mindent. Az egyik Vaszily Miklós, aki azonnal készültségbe helyezi magát, amikor a sajtószabadság még meglévő elemeinek valamelyikét le kell rombolni, vagy épp ellenkezőleg: föl kell építeni valamit, ami viszont természetéből adódóan rombolja a nyilvánosságot. Még korábban bevásárolta magát az Indexet kiszolgáló Indamédiába, de még előbb volt az Origo, az MTVA, az Echo TV és a TV2 vezetésében is, azok átalakításakor. Ahogy Polyák Gábor nyilatkozta a 365.hu-nak: Ha Vaszily Miklós megjelenik, onnantól kezdve egyértelmű, hogy a háttérben Orbán Viktor maga is hozott már egy döntést.
Kenesei István: A világ bús tengere
Az abszolutista köztársaságban, ha ugyan amiben élünk, még köztársaság, az egyeduralkodó hol felemel, hol elenged a kegyencei közül egyet vagy egy másikat, közben, ügyes főnökként versenyezteti őket. Láttuk ezt az eljárását megvalósulni Lázár és Rogán miniszterek nemrégi rivalizálásakor. Most meg, úgy tűnik, újabb párviadal van kialakulóban, még ha kisebb is a tét.
A vírusjárvány, amit persze „behurcoltak” (mindig figyeljünk a szavak keltette asszociációkra!), készületlenül érte a politikai szférát, ezért a kezdetben előtérbe állított EMMI-miniszter kudarca után gyorsan keresni kellett egy tetterős szereplőt. A kézenfekvő és mindenre alkalmas Palkovics ITM-miniszter hatékonynak hatékony, de járványügyekben hozzáértőnek nem mondható, még ha legendásan gyorsan képes is bármit megtanulni. Adva volt viszont a járvány első eseteit jelentő Semmelweis Egyetem (SE) rektora, Merkely Béla, aki ugyan kardiológus, de legalább ért a medicínához, és kiváló menedzser. Ekkor indult el a háromszereplős játék a két miniszter és a rektor között úgy, hogy a játékmester közben Kásler kezét nem engedte el, hiszen az az ő kudarca is lett volna.
Lipovecz Iván: Háromhasábos, egysoros
A történetnek azonban még nincs vége. A költségvetést az Európai Parlamentnek kell jóváhagynia, és ott a képviselők lázadoznak. Részben a fejezetek közti arányokat kifogásolják, de legfőképpen azt, hogy nem tudtak érvényt szerezni a jogállamisági szempontoknak. Ahhoz képest, hogy Macron elnök a tanácskozás előtti tévényilatkozatában első helyen említette a jogállamiság feltételét, a záródokumentumban semmi sem utal arra, hogy az e téren bírálható országokat a támogatások megvonása vagy felfüggesztése fenyegetné. A mostani csúcs résztvevőinek nyilván fontosabb volt az együttesen ezerkilencszáz eurós (a magyar nemzeti jövedelem 15-szörösével azonos értékű) program részleteinek elfogadása, semhogy azt a feltételekről való vitával veszélyeztették volna. De várható, hogy ez a dolog nem marad annyiban: a „következő generációs” tervek elfogadásának majdani gyakorlata előrevetíti, hogy az EU-ban megindult a gondolkodás a döntések minősített többséggel – tehát nem kizárólagosan egyhangúlag – történő meghozatala felé. Ursula von der Lyen a tanácskozás utáni első németországi televíziós interjújában arról beszélt, hogy a bizottság hozzálát az ehhez szükséges rendeletalkotás munkáihoz. Az Európai Parlamentben pedig ennél is messzebbre mennének: fordított minősített többségről beszélnek, vagyis arról, hogy az európai jogi normák megsértésén kapott országnak kellene a tanácsbeli szavazásnál minősített többséget szereznie annak bizonyítására, hogy ő „nem sáros”.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
