Közélet koronavírus

Tüntettek Belgrádban a kijárási tilalom ellen

Tiltakozás kezdődött, miután az államfő bejelentette az újabb járványügyi szigorításokat.

A szerb rohamrendőrség könnygázt is bevetett Belgrádban, ahol néhány ezren utcára vonultak a járványügyi szigorítások ellen. A tiltakozók egy része áttörte a rendőrségi kordont, behatolt a parlament épületébe, de onnan rövid idő alatt  kiszorították őket.

Egy nagyjából száz fős csoport próbált újra bejutni, azonban ezt  megakadályozták. A tiltakozók kukákat, törmeléket dobáltak a biztonsági erők tagjaira. A helyi sajtó zavargásról, fosztogatásról is beszámolt, de ezt nem erősítették meg – írta az MTI.

A tüntetés nem sokkal azután kezdődött, hogy Aleksandar Vucic elnök kedd este bejelentette: péntektől ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be a fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt. Úgy vélte, „csodának kellene történnie, hogy ezt az intézkedést ne hozza meg a válságstáb”.

Az államfő először csak a belgrádi helyzetet nevezte kritikusnak a járványhelyzetet, majd egyértelműsítette, az intézkedést szíve szerint az egész országra kiterjesztené, mert nemcsak a szeb  fővárosban drámai a helyzet, az ország több pontján járványgócok alakultak ki, már majdnem mindenhol megteltek a kórházak.

Koronavírus - Még több hír a témában

Az azonosított fertőzöttek számának ugrásszerű növekedése miatt az Európai Unió országainak többsége nem engedi be a szerbiai állampolgárokat, vagy kéthetes karanténra kötelezi őket.
Szerbiából eddig 16 719 fertőzöttet és 330 halálesetet jelentettek a Covid-19-járvány következtében.

A leggyászosabb nap Szerbiában, amióta felbukkant a koronavírus
Egyetlen nap mérlege: 13 halott, 110 ember lélegeztetőgépen. 

Kiemelt kép: Aleksandar Vucic szerb elnök június 21-én. 
MTI/EPA/Andrej Cukic

Ajánlott videó

Olvasói sztorik