Közélet

Emlékművet állítanak a Hableány-katasztrófa áldozatainak

Emlékművet állítanak Budapesten, a Margit híd pesti hídfőjénél a Hableány sétahajó áldozatainak, jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen az MTI híre szerint.

Szijjártó Péter közölte: megbíztak egy magyar-koreai alkotópárost, hogy készítse el az emlékmű tervét, arra az áldozatok családtagjainak kell igent mondaniuk.

Ha ez megtörténik, készen állunk arra, hogy közösen elkészíttessük az emlékművet, hogy minél hamarabb itt állhasson, a Margit híd pesti hídfőjénél

— tette hozzá. A szobrot a minisztérium, a Főpolgármesteri Hivatal, a belvárosi önkormányzat és a koreai nagykövetség közösen állítja.

A nyilvánvaló emberi figyelmetlenség és a vétség mellett felül kell vizsgálni a hajós forgalomra vonatkozó szabályokat is

— jelentette ki a főpolgármester.

Karácsony Gergely közölte, hogy a főváros meg fogja tenni a szükséges lépéseket. Csö Kju Szik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete elmondta: a nagykövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy valamennyi vigaszt nyújtson az áldozatok családjának, és azért, hogy a megfelelő felelősségre vonás és kárpótlás minél előbb megtörténjen.

2019. május 29-én este kilenc óra után pár perccel a Margit hídnál összeütközött a Hableány nevű turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó. A Hableány felborult és pillanatok alatt elsüllyedt, utasai közül csak hét embert sikerült kimenteni a vízből, 25 dél-koreai turista és a személyzet két magyar tagja meghalt, egy áldozatot a mai napig nem találtak meg.

Megrázta az országot a dunai hajóbaleset – képes emlékezés a Hableány tragédiájára
Egy éve történt a sokáig szinte felfoghatatlan katasztrófa, egy áldozat máig nem került elő.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik