Közélet

Nagykövet lesz Mile Lajos volt LMP-s képviselő

Áder János nagykövetté nevezte ki Mile Lajos volt képviselőt, jelenlegi kolozsvári főkonzult – írja a Hvg.hu, az azonban egyelőre nem derült ki, hogy hol fog majd szolgálatot teljesíteni.

A hírportál emlékeztet, hogy a 61 éves korábbi politikus részt vett az MDF, az SZDSZ és a Fidesz megalapításában is, az 1990-es választásokon az MDF országgyűlési képviselőjévé választották, a frakción belül az úgynevezett nemzeti liberális csoport tagja volt. Ezt követően a rövid életű Magyar Demokrata Néppárt alapítója és országos alelnöke lett.

Az országos politikába, hosszú szünet után, az LMP megalakulásakor tért vissza, amelyet kezdettől támogatott és e párt színeiben került vissza az országgyűlésbe 2010-ben, ahol frakcióvezető és az európai ügyek bizottságának alelnöke is lett.

2014-ben se egyéniben, se listáról nem tudott mandátumot szerezni, de meglepetésre, jegyzi meg a Hvg.hu, kinevezték kolozsvári főkonzulnak, ahol egészen eddig dolgozott.

Kiemelt kép: MTI/Biró István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik