Belföld

Főkonzul lehet az LMP-s

A külgazdasági és külügyminiszter egyik írásbeli válasza alapján valóban Mile Lajos, az LMP korábbi frakcióvezető-helyettese lehet Magyarország kolozsvári főkonzulja szeptembertől, ahogy azt július közepén a Krónika című erdélyi lap megírta.

Navracsics Tiborhoz a szocialista Kiss László fordult – az ezzel kapcsolatos hírekre hivatkozva – azt kérdezve: mi indokolja az LMP korábbi országgyűlési képviselőjének kinevezését a kétoldalú kapcsolatok, valamint a magyar-magyar kapcsolatok szempontjából is rendkívül fontos állomáshelyre, Mile Lajos mennyire tanult meg románul, illetve milyen elképzelésekkel győzte meg a minisztérium vezetését, hogy alkalmas a főkonzuli feladatok ellátására.

A tárcavezető az Országgyűlés honlapján elérhető, július 29-i keltezésű válaszában azt írta, Mile Lajos a 2010-2014-ig tartó parlamenti ciklusban tagja volt a Nemzeti Összetartozás Bizottságának, és az Európai Ügyek Bizottságának alelnökeként is foglalkozott szomszédságpolitikai kérdésekkel, a nemzeti érdekérvényesítés lehetőségeivel. Folyamatosan részt vett a MÁÉRT értekezletein, dolgozott a KMKF plenáris ülésein és munkacsoportjaiban, tagja volt az Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért kuratóriumának is.

Románul tanul

Parlamenti munkájának meghatározó részét a nemzetpolitikával és a határon túli magyarság helyzetével kapcsolatos teendők tették ki – írta Navracsics Tibor.

Hozzátette, hogy a leendő főkonzul állományba helyezése, kinevezésének folyamata a minisztériumban bevett eljárásrendet követve zajlik: “Mile Lajos is részt vesz az előírt képzéseken és vonatkozó vizsgákon, ezen kívül intenzíven tanulja a román nyelvet.”

A Kolozsváron megjelenő Krónika című erdélyi lap július közepén számolt be arról, hogy Mile Lajos válthatja – a Külgazdasági és Külügyminisztériumban új megbízást kapó – Magdó Jánost Magyarország kolozsvári főkonzulátusa élén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik