Közélet koronavírus

Megduplázódott a tartósan elálló zöldségek ára

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai alapján írta meg az Mfor, hogy míg a burgonya kilós ára a nagybani piacon február vége óta 150-160 forint volt egészen múlt hét csütörtökig, március 19-én hirtelen több mint a duplájára nőtt az ára: 335 forintra. Ugyanilyen görbét ír le a sárgarépa ára is, a korábbi, heteken át tartó 150 forintos ár 300 forintra ugrott csütörtökön.

Drasztikus áremelkedést mutatott a petrezselyem egységára is:

az árinformációs rendszer adatai alapján március 19-ig a nagybani piacon jellemző leggyakoribb, kilónkénti 450 forintos ár 900 forintra emelkedett. 

Mindez a fogyasztói piacokon is éreztette a hatását. Az adatbázis a Fehérvári és Vámház körúti piacokra vonatkozóan tartalmaz adatokat. Eszerint múlt héten az előző héthez képest a burgonya ára mindkét helyen szignifikánsan megugrott. A Fehérvári úti piacon 25, a belvároshoz közeli helyen 12 százalékkal. A két piac jellemző zöldségárait nézve a sárgarépa szintén 25 és 12 százalékkal emelkedett, egy hét alatt ugyanakkor a zeller, a fehérkáposzta és a paprika egységára is 15-25 százalék közötti mértékben emelkedett.

Váratlanul nagyot nőtt a tojás ára a nagybani piacon: míg korábban 35 forint volt a darabár, az március 19-én 40 forintra emelkedett.

Kiemelt kép: Sven Hoppe/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik