Közélet koronavírus

Sürgős eljárásban tárgyalnak ma a kormány koronavírus-törvényéről

Az Országgyűlés ma sürgős eljárásban tárgyal a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatáról, miután az ellenzék hétfőn nem járult hozzá annak házszabálytól eltérő elfogadásához.

Nem támogatta az ellenzék a felhatalmazási törvény keddi elfogadását
Orbánnak nem elég a veszélyhelyzet 90 napos meghosszabbítása, az ellenzék időkorlát nélkül viszont nem szavazza meg a javaslatot, így egy hetet csúszik a döntés. Így csütörtökön lejárhat a rendkívüli jogrend.

A parlament aktuális ülésének zárónapja reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az emberi erőforrások miniszterének fővárosi színházak foglalkoztatási szabályait érintő törvénymódosításáról tárgyalnak kivételes eljárásban.

A Ház ezt követő határozathozatalai során el is fogadhatja a jogszabály-változtatást, emellett nemzeti emlékhellyé nyilváníthatja a győri Káptalandombot.

A képviselők ezután megválaszthatják a március elején elhunyt Balsai István alkotmánybíró utódját. A volt igazságügyi miniszter helyét Juhász Miklós jogász, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke veheti át, aki megválasztása esetén esküt is tesz.

A szavazások végeztével tartják meg a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatának általános vitáját, amelyre öt és fél órás időkeret áll rendelkezésre. A kabinet és a kormánypárt azt szerette volna, ha az előterjesztést a házszabálytól történő eltéréssel már kedden elfogadhatja a parlament, az ellenzék ehhez azonban nem járult hozzá arra hivatkozva, hogy az indítványban nincs meghatározva a veszélyhelyzet határideje.

Az Országgyűlés így sürgősséggel fogadhatja el a javaslatot, legkorábban mától öt nap múlva.

A koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter nyújtotta be pénteken az Országgyűlésnek. A kétharmados támogatást igénylő előterjesztés lehetővé tenné, hogy a kormány megtehessen minden olyan intézkedést és megalkothasson minden olyan normatív rendelkezést, amely a koronavírus-járvánnyal összefüggésben az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében szükséges.

A javaslat szigorítaná a büntető törvénykönyvben a karantén megszegésére és a rémhírek terjesztésére vonatkozó szabályokat is.

Az ülésnap a különleges jogállású szerveket érintő jogharmonizációs célú törvénymódosítás általános vitájával ér véget.

(MTI, kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik