Közélet koronavírus

Index: Csoportos nyelvórán vett részt a SOTE-s iráni diák

Csoportos német nyelvtanfolyamon vett részt az egyik, koronavírussal megfertőződött iráni diák február végén a budapesti Goethe Intézetben – tudta meg az Index. A tanfolyam február 26-án volt, két nappal azután, hogy megvizsgálták, de akkor még nem lehetett tudni a vizsgálat eredményét. A Semmelweis Egyetem később azt közölte, hogy hiába javasolták neki a Dél-Pesti Centrumkórház felkeresését, előbb háziorvoshoz ment.

A hírportál információi szerint a résztvevőket csütörtökön értesítették telefonon arról, hogy nekik is és a közvetlen családtagjaiknak is karanténba kell menniük. Ráadásul az Index úgy tudja, hogy az érintettek először nem a hatóságoktól értesültek arról, hogy a fertőzött hallgató a csoportba járt, hanem az egyikük maga nyomozta ki, majd jelezte a hatóságoknak. A többieket viszont már ők hívták fel.

Az Index elért egy érintettet, akinek a férje tanult a csoportban. Ők mindketten tünetmentesek. A hírportálnak a Goethe Intézet azt mondta, hogy együttműködnek az adott hatósággal, és már a múlt héten megtettek minden szükséges óvintézkedést.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi/Róka László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik