A járvány folyamatosan változó dinamikus rendszer, amelyhez alkalmazkodni kell, ezért vált szükségessé az eddigi eljárásrend megváltoztatása – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
Müller Cecília hozzátette: folyamatosan nyomon követik a járványügyi helyzetet a világban, azon belül Európában.
Az olaszországi események szükségessé tették, hogy kiterjesszék az eddigi „eset” definíciót. Most már nemcsak az érintett kínai tartományokból, hanem az Olaszországból és más országokból érkezőkre is összpontosítanak. Kiemelten figyelnek az olyan esetekre, ha valakinek súlyos légúti tünetei vannak és kórházi kezelést igényel, továbbá ha valaki olyan helyről érkezett, ahol valószínűsíthető a betegség terjedése és legalább egy tünete van (lázas vagy köhög) – ismertette.
Elmondta, mivel Debrecenbe is érkeznek Olaszországból repülőjáratok, a debreceni járatokra is kiterjesztették a szűrést, a testhőmérséklet mérését. Az ezzel kapcsolatos eljárásrend nem változott, ha valakinek 38 fok feletti a hőmérséklete és a vizsgálatok alapján a szakemberek szerint gyanúra ad okot, akkor a Szent László Kórházban elkülönítik, amíg igazolódik vagy sem a betegség.
Kérdésre válaszolva Müller Cecília is azt mondta, hogy a szájmaszkot szükségtelen hordania azoknak, akik tünetmentesek