Közélet

Népszava: Kifizette tartozása nagy részét a kukaholding az FKF-nek

A Népszava értesülései szerint a NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. kifizette a tavaly általa Budapesten beszedett szemétdíjból fennmaradt tartozása nagy részét a Fővárosi Közterület-fenntartónak (FKF). A lap szerint néhány milliárd forint még maradt, de ezt technikai kérdésként kezelik, így Budapest napi hulladékgondjai rövid távon megoldódni látszanak.

A kukaholding tavaly közel 30 milliárd forintot gyűjtött be szemétdíj címén, de eddig 10 milliárd forint nála maradt, ami miatt az FKF komoly bajba került: úgy tűnt, hogy a tartalékai február elejéig-közepéig tart ki. A Népszava azt írja, hogy Karácsony Gergely főpolgármester közbenjárására az illetékes miniszter módosította az elszámolási képletet, az FKF kiszámlázhatta követelését, bár így is késve érkezett meg a pénz.

A napilap értesülései szerint ugyanakkor hosszú távon nem oldódtak meg a gondok, mert még tartanak az egyeztetések arról, hogy az FKF 2020-ban is hozzájusson a területén beszedett díjak egészéhez. Például még a havi elszámolásra sem sikerült áttérni a negyedévesről, pedig ezt még Tarlós Istvánnak ígérte meg Orbán Viktor 2018-ban.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik