Közélet

Szobrot állítanak a háborúkban megerőszakolt nők emlékére Budapesten

Fővárosi Közgyűlés képviselői egyhangúan támogatták azt a javaslatot, hogy szobrot állítsanak a háborúkban megerőszakolt nők emlékére Budapesten – írja az MTI.

A Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte javaslatban az olvasható, hogy az átélt háborúk nem csak a harcokban résztvevő katonákat, de a civil lakosságot is érintették. Ennek egyik megnyilvánulása a háborús nemi erőszak volt, amelynek egyéni és társadalmi feldolgozása is nagyon nehéz. A második világháború alatt a nemi erőszak “magyar vonatkozásáról” írásos nyomok is fennmaradtak, a szovjet tömeges erőszak a társadalmi emlékezet részét képezi. Visszaemlékezéseken alapuló szépirodalmi művek is rögzítik ezek megtörténtét.

A javaslat szerint az emlékmű felállításával olyan szellemi és fizikai hely jönne létre, amely társadalmi szinten segít feldolgozni a traumát, ugyanakkor “felkiáltójelként” emlékezteti a jelen és jövő generációját arra, aminek nem szabad újra megtörténnie.

Az emlékmű helyszínére és művészeti koncepciójára szakmai és a társadalmi konzultáció után tesznek majd javaslatot. A szoborállításra és az azt megelőző előkészítésre 35 millió forintot különítettek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik