Folyton mondogatta, hogy szerelmes belém.
Tímea leteszi a csészét.
Külvárosi falatozóban találkozom a nyúzott arcú, fáradt tekintetű nővel és a kislányával. A gyerek fészkelődik, jelentkezik, mint az iskolában:
– Elnézést, mondhatok egy vicceset?
– Zsófi, viselkedjél!
Tímea kisimítja az abroszt, papírzsepivel törli fel a kilöttyent üdítőt, átnyúl az asztal felett, elkapja a leesni készülő tálcát, közben beszél tovább anélkül, hogy kizökkenne. Zsófi nyolcéves, sajátos nevelési igényű magántanuló, az anya van vele „nulla-huszonnégyben”, csak vizsgázni viszi be a suliba. Fogalmam sincs, hogy lehet egy gyerek előtt arról beszélni, persze leginkább sehogy. Tímea már megszokta a körülíró beszédet: mikor az történt, mikor a papa azt csinálta, mikor amiatt ügyvédhez mentek.
„Annyira féltem, hogy becsináltam”
Zsófi apja – hívjuk Bélának – vasmunkás, valamilyen számítógépes „maszek” tevékenysége is van; keveset tud otthon lenni, azt a keveset is munkával tölti. Buszon ismerkedtek meg tíz éve, a második találkozás után Tímea elmondta, mi történt vele. Béla tudomásul vette, de amikor a lakásban találkozunk, azt mondja:
– Nem tudom megemészteni. Itt ez az ember, vagy minek mondjam, mert az én szememben az ember ott kezdődne, hogy ilyet nem csinál.
Szívem szerint meg tudnám csapni úgy, hogy arról kódul, de tudom, hogy csak magamnak ártanék, meg a családomnak. Ez meg nem állapot így.
Tímea elém tesz egy stósz iratot: kérelmek, feljelentések, valamint az ezeket elutasító határozatok. Előkotor egy orvosi leletet: a pszichiátrián pánikbetegséggel kezelték, nyugtatót kell szednie, az egyik bekezdés „szexuális zavart” említ.
Később Gyurkó Szilviával beszélek az ügyről. A gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány munkatársa szerint a hasonló sorsú embereken a gyógyszeres kezelés önmagában legfeljebb átmenetileg segít. Terápiára volna szükség. Tímea legyint:
– Voltam már pszichológusnál, de nem sokat segített.
És a családgondozó?
– Annyit mondtak, ha a gyerekek veszélynek vannak kitéve, kiemelhetik őket. Na, mondom, még az hiányzik. Egyikkel sincs baj, szépen fejlődnek, de basszus, hát nem azt kéne kiemelni, aki ezt az egészet okozza?
Tímea egy kistelepülésen nőtt fel anyjával és apjával. Nővérét és bátyját a nagyszülők nevelték. Apja rendszeres ivó volt, édesanyja nappal úgy-ahogy tartotta magát, de estére ájulásig képes volt részegedni. Tímea ordítozásban, cigarettafüstben és alkoholgőzben nevelkedett.
– Beleírtam a bírósági beadványba is: volt eset, mikor anyukám odaégette a piskótát, apu meg rettenetesen kiborult, és elővett egy konyhakést.
Anyu beszaladt a nappaliba, elesett, apu meg utána a késsel. Ráfeküdtem anyukámra, és azt kiáltottam: most vágd belénk a kést, ha mered! Kiment, de úgy becsapta az ajtót, hogy a dupla üveg kitört. Aztán kényszerített, hogy szedjük fel az üvegcserepeket, kézzel, négykézláb. Utána mindkettőnket megvert. Annyira féltem, hogy becsináltam. Nem az első ilyen volt. Ha csak egy percet késtem otthonról, pofon vágott, én meg bepisiltem.
A 2000-es években eladták a házat, másik kisvárosba, olcsóbb lakásba költöztek. Tímea szerint az árkülönbözetet elitták a szülei. Aztán itt is felhalmozódott az adósság, jött a végrehajtás: a lakás az eszközkezelő tulajdonába került, bérlőként maradhattak ott.
Amikor Bélával összeházasodtak, albérletbe költöztek. Azonban Tímea édesanyja később súlyosan megbetegedett, és mikor már a végét járta, az apa elköltözött. Kérte Tímeát, vegye át az anyja ápolását, mert ő képtelen. Így költöztek, oda, az időközben született gyerekekkel. Az anya halála után azonban az apa megjelent a lakásban az új élettársával, és közölte, hogy ott fog lakni. Addigra a fiatal házaspár kifizette az ismét feltornyosult közüzemi számlákat.
A lakásban negyedik éve folyamatosan vibrál a levegő, főleg, ha mindenki otthon van. Az apa hatvankét éves. Moderáltan iszik, az élettársával lakik a felső emeleten.
A két ünnep közt meglátogatom őket: előtte Tímea üzen, hogy apja elment, jöhetek. Hetven négyzetméter, két szint. Takaros kis karácsonyfa az ágy mellett. A kisebbik gyerek rögtön az ölembe bújik, zavarba ejtően kedves és közvetlen. A nagyobbik harsog.
„A küret után két hétig békén hagyott”
Tímea és a gyerekek az emeletes ágy alsó szintjén alszanak, a felső matrac játékraktár. A kislány előszed egy gitárt, nagyon büszke rá, szeretne megtanulni rajta, csak hát rendes húr kéne, arra meg nem telik. Örülnek, ha a rezsivel meg az ennivalóval kijönnek hó végéig, és próbálnak valamennyit kuporgatni, hátha továbbléphetnének. A bejárattól pont belátni a szobába, ahol a család lakik.
Látom, azért külön van a konyha meg a fürdőszoba.
– Igen, de a folyosón néha szembejönnek.
Nem köszönnek egymásnak, csak a tekintetük találkozik olykor, és Tímea újra átérzi a régi rettegést.
– Persze, tudom, hogy nem mer bántani. Béla sem tűrné el, meg én is jobban a sarkamra állok. Mire tizenkilenc lettem, összeszedtem annyi erőt és bátorságot, hogy leállítottam. De nem tudok felejteni. Feljelentést tettem, de elutasítottak, elévülés miatt. Ügyvédi tanácsra a bíróságon kértem a távoltartást. Visszadobták. Nincs hová mennünk, albérletre nincs pénzünk, de ez így pokol.
Egyszerűen nem tudok megnyugodni, sem aludni rendesen, ha itt van. Egy szörnyeteggel élünk együtt. Reggelente olyan gyomoridegem van, hogy hányok, megy a hasam.
Attól fél, hogy a gyerekeket…?
– Attól is. Azt sem szeretem, ha rájuk néz. Persze, ki vannak tanítva, hogy a papának a közelébe se menjenek, és ne mutatkozzanak előtte, csak felöltözve. Sosem hagyjuk őket a lakásban egyedül. Zsófi egyszer felment az emeletre, mert milyen a gyerek, kíváncsi. Apám nekirontott. Nem ütötte meg, csak ráüvöltött: takarodsz innen! A gyerek rémületében le akart rohanni ezen a meredek lépcsőn, de megbotlott, legurult. Nem lett komolyabb sérülése, csak zúzódások és horzsolások.
Tud beszélni arról, hogy mi történt kiskorában?
– Nehezen. Amikor megtettem a feljelentést, aprólékosan el kellett mesélnem. Néha le kellett állni, mert rosszul lettem. Remegtem. Itt a papír.
Olvasom a feljelentést:
„Hét-nyolc éves lehettem, amikor apám elkezdett simogatni, ha kettesben voltunk. Ruhán keresztül is, meg meztelenül is. Amikor fürödtem lavórban a szobában, bejött hozzám, elővette nemi szervét, önkielégítést végzett. Ilyenkor anyám aludt, mivel ő folyton be volt rúgva, így ezeket nem látta, nem hallotta. A ház kicsi volt, egyszobás.
Kilenc-tíz éves lehettem, amikor azt mondta apám, hogy gyere, nézz velem filmet. Pornót kellett vele néznem. Egyik alkalommal mondta, hogy próbáljuk ki, és belém rakta a nemi szervét, és mielőtt befejezte volna, kivette, és a fenekemre vagy a hasamra élvezett.
Közben folyamatosan mondtam neki, hogy ez nagyon fáj, de nem szólt erre semmit. Nem mertem ellenkezni, mert féltem tőle. És nem is tudtam akkor még különbséget tenni a sima szeretet és a között, hogy ez esetleg már nem normális.
Egyszer próbálta meg, hogy szájjal elégítsem ki, de elhánytam magam, amikor megpróbáltam, ezért többet ezzel nem próbálkozott. Nekem is csinálta szájjal is, meg kézzel is, sohasem élveztem, rossz volt, de nem mertem ellenkezni. Azt mondta, ha bárkinek szólok, kinyír engem. Minden hétvégén ez volt a program, csak mutatta, hogy menjek be vele a szobába, de én már akkor rosszul voltam, mivel tudtam, hogy mi fog történni. Lefeküdtem vele minden hétvégén. Ha úgy tetszik, nem erőszakolt meg, de nem volt más választásom, szót fogadtam neki.
Aztán 15 évesen terhes lettem tőle, amikor nem vigyázott megfelelően. Elmondtam neki, ő meg nagyon megijedt, és azt mondta, gyorsan találjak ki valamit, hogy ki az apa. Én erre semmit nem mondtam. Anyámnak viszont elmondtam, hogy ő tette, és tőle vagyok terhes. Az anyám erre hazugnak nevezett, azt mondta, hogyan mondhatok én ilyet az apámra, ő sosem tenne ilyet.”
Felpillantok a papírból:
Nem próbálta valahogy meggyőzni az anyját?
– Apám volt a mindene. Ha a szeme előtt történt volna, akkor sem hitte volna el. Rákérdezett, hogy igaz-e, ő meg azt mondta, hogy nem. Ennyi volt. Anyám vitt be a kórházba az abortuszra.
„Nem érdemes nagy dobra verni”
– Megmondtam apámnak, hogy feljelentést teszek. Azt felelte, egyet megígér: ha kiszabadul, kinyírja az egész családot. Tudtam, hogy képes rá. Azért a körzeti megbízottnak elmondtam személyesen és telefonon is, mert jól ismertem, gondoltam, hátha segít. Kiröhögött: „hagyjál már, tudom, hogy utálod a faterodat, de minek találsz ki ilyeneket?” Jóval később, 2017-ben, mikor csakugyan megtettem a feljelentést, megkerestem megint. Azt felelte, nem érdemes nagy dobra verni az ügyet, úgysem lehet utólag bizonyítani.
„A küret után két hétig békén hagyott, aztán azt mondta, most már várt eleget, menjek be vele megint a szobába. Ezek a zaklatások történtek tizenkilenc éves koromig, akkor végre nemet mertem mondani. Utána még huszonhat éves koromig abban a házban laktunk, együtt.”
Tudott még valaki erről?
– A bátyám és a nővérem. A nővérem sajnos már meghalt. Az apám nála is bepróbálkozott, tudom, mert láttam. Azt mondta neki, hogy vetkőzzön le, amíg ő kiveri a farkát. De ellenállt. Neki volt hová mennie.
És a bátyja hol van?
– Messze, egy vidéki kisvárosban él.
Lehetne tanú, nem?
Lehajtja a fejét, nagyon halkan mondja:
– Őt kértem meg, hogy segítsen. Hát úgy „segített”, hogy elkezdte velem azt csinálni ő is. És még sokáig üzenetekben próbálkozott, már akkor is, mikor együtt éltem Bélával, és gyerekeim voltak.
Tímea átküld pár üzenetet.
Jó lenne egy francia, nagyon ki vagyok éhezve
– írja az egyikben a férfi a húgának.
Miért nem jelenti fel őt is? Itt a bizonyíték.
– Mert nem akarom belekeverni. Élje az életét, nem érdekel.
Érinthetetlen ragadozók
Lehetetlen megmondani, hogy mennyi ilyen eset van Magyarországon, a legutolsó ilyen hazai felmérés is húsz éve történt. Száz esetből körülbelül tíz derül ki, és ebből a tízből átlagosan egy esetben indul eljárás. Gyakran már csak akkor derül fény a gyermekkori szexuális visszaélésre, amikor az áldozatot – már felnőttként – az emiatt kialakult pszichés problémával kezelik
– mondja Gyurkó Szilvia.
Némi próbálkozás után sikerül elérnem a körzeti megbízottat. Mondom, kinek az ügyében keresem.
– Ja, igen. Hát ez a történet szerintem felejtős. Nem is tudom, mit akar a hölgy, ennyi idő után most hirtelen.
Azt állítja, annak idején beszélt önnek a történtekről, de nem vette komolyan.
– Nonszensz. Eleve úgy szokta előadni, mintha mit tudom én, milyen puszipajtások lennénk. A kilencvenes évek óta itt szolgálok a településen, tudok a családjáról is, és igen, beszéltem vele…
„Timi, tudom, hogy utálod az apádat, de nem kéne ilyeneket kitalálnod róla.” Ezt mondta?
– Sosem mondanék ilyet, minden bejelentésnek utánamegyünk. Különösen, ha családon belüli erőszakról van szó. E tekintetben nálam zéró tolerancia van. Együttműködünk a családsegítővel is.
Akkoriban is zéró tolerancia volt?
– Természetesen. Nézze, lehet ezen lovagolni, de az évtizedek alatt sok ezer ügyem volt a településen, nem emlékezhetek mindenre. Most, hogy mondja, kezd derengeni. Igen, eljárás is indult, csak erről a hölgy elfelejtett beszámolni önnek.
Biztos benne?
– Száz százalék.
Ki indította az eljárást? Milyen adatok alapján? Mikor és hogy zárult le?
– A részleteket nem tudom fejből, ennyi év távolából.
De azt tudja, hogy intézkedtek.
– Igen.
Itt van a kezemben egy 2017-es rendőrségi papír, miszerint korábban „intézkedés nem történt”.
– Az egy kicsit félreérthető megfogalmazás, nyilván arra utal, hogy nincs nyoma. Ez pedig úgy lehetséges, hogy akkor még nem vezették be a robotzsaru-rendszert, papír alapon dokumentáltak mindent, és egy idő után megsemmisítették. Hívott a Tímea nemrégiben is, hogy tanúskodjak, miszerint tudtam róla. Mondtam, hogy nem fogok játszani az állásommal.
Az eltűnt iratok ügyében megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol az általunk megadott adatok alapján kutakodtak, majd ezt válaszolták: „Az ügyben korábban kezdeményezett büntetőeljárásnak a rendelkezésre álló adatbázisokban nyoma nincs, ahogyan az 1990-es években állítólagosan indult nyomozásnak sem.”
A rendőrség illetékese hozzátette: büntetőeljárások, nyomozások ügyiratainak selejtezése mindig az adott ügyben nevesített bűncselekmény büntetési tételének felső határához igazodik.
Lehetséges, hogy az asszony csak kitalálta ezt a történetet?
– Minden, amit elmond, teljesen beleillik a gyerekkori szexuális bántalmazások valódi tipológiájába. Nem közhelyes, nem felszínes. Az érzések valódiak. Szinte kizártnak tartom, hogy konfabuláció lenne – válaszol Gyurkó Szilvia.
Júlia azon a környéken lakik, ahol Tímea felnőtt. A kislány az ő gyerekeivel barátkozott, átjárt hozzájuk.
– Szegény, úgy volt öltöztetve, mint egy kis lelenc – emlékszik vissza az asszony. – Olyan kis vézna volt, és mindig nagyobb ruhákat hordott, hogy majd belenő.
Beszélt arról, mi történik vele otthon?
– Igen. Azt mondta, a helyi rendőrnek is szólt, de az elhajtotta. Én meg azt javasoltam, hogy hagyja a rendőrt, szóljon inkább az iskolában.
Ön miért nem szólt? Miért nem tett feljelentést?
– Nem akartam belekeveredni. Erőszakos ember volt a Tímea apja.
Itt a faluban sokan tudták, mi folyik náluk. Tudta a rendőr, tudták a nagyszülők, tudta a bátyja, tudta a nővére, és nyilván mások is. Nekem elég volt a saját gyerekeimre vigyázni, elhiheti. Én is megszenvedtem a magamét ilyen ügyben.
Ezt hogy érti?
– Úgy, hogy a nevelőapám megerőszakolt, mikor kilencéves voltam. Mondtam anyámnak, nem hitte el. Később a nevelőapám meghalt. Nekem ki szolgáltat igazságot? Senki. Nagyon sajnálom a Timit, de ezzel együtt kell élni. Az ilyen seb nem gyógyul be.
Tímea kislánykora óta verseket farag. Mutatott párat, nem irodalmi remekművek, de őszinték. Ezt tizenhét éve írta, „drága szüleimnek” megszólítással:
„Ami belül fáj, elmondanám, de nem mondhatom el, mert félek.
Félek, hogy meglátják, milyen gyenge vagyok belül.
Szívem már darabokban, egy kis csillag tartja már,
lelkem már nincsen. Boldogságom sincsen.
Sírni, sírni nem lehet, mert megtiltották.
Szeretni? Mi ez a szó? Gyermekkoromban kitörölték
belőlem. (…) Csak magamban sírhatok.
A túlvilágon kisírhatom magam,
ha esni fog az eső vagy tombol a vihar. ”
– Ha a büntetőeljárást meg is szüntették, nem vagyoni károkozásért, amit az évekig tartó szexuális erőszak jelent, még lehetne perelni – véli Gyurkó Szilvia.
Tímea, mit vár ettől a riporttól?
– Nem tudom. Már minden egyebet megpróbáltam. Talán lesz egy ügyvéd, valami segítő, nem tudom. Az anyámnak már megbocsátottam, amikor én is anya lettem. Talán az apámnak is meg tudnék bocsátani, csak tűnne el végleg az életemből.
A kislány beszalad a szobába.
– Elnézést – jelentkezik –, én megvédem anyát. Az biztos. Aki bántani akarja, kilövöm az űrbe.
A gyermekkel szembeni szexuális visszaélés Magyarországon csupán 2014 decembere óta elévülhetetlen, és a törvény visszamenőleg nem alkalmazható. Az elévülési idő a büntetési tétel felső határa, ez esetben a minősítő körülményekkel együtt is legfeljebb nyolc év lehet, tehát sehogy sem jön ki annak lehetősége, hogy Tímea bántalmazójának felelni kelljen a tetteiért.
