Közélet

Egy átlag magyar 20 ezer évi fizetését adták a haveri cégeknek Rogánék 2019-ben

A Rogán Antal által felügyelt Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly 58,6 milliárd forint értékben adott megrendeléseket a gyűlöletkampánnyal hírhedtté vált Balásy Gyulának, illetve az ő cégeinek – írta pénteki Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos.

A független parlamenti képviselő megjegyezte:

Ennyi pénzt (sic!) egy átlag magyarnak 20 ezer évig kellene dolgoznia

Hadházy a posztban kifejtette, hogy 30,2 milliárd forint ment el „kormányzati agymosásra”, a három legnagyobb értékű munka mind egy plakátkampányos szerződés volt: egy 11,8 milliárdos decemberből, egy 10 milliárdos áprilisból és egy 3,5 milliárdos augusztusból.

A Családbarát Magyarországot 1,1 milliárd forintért hirdették, a monopolhelyzetben lévő Antenna Hungária kommunikációjára 100 milliók mentek el. Ezen felül, emlékeztet Hadházy, Rogánék tavaly a rendezvényszervezési feladatokat leválasztották a kommunikációs keretszerződésről és kötöttek egy újabb, 30 milliárdos megállapodást, ennek nyertese pedig az Antenna Hungária lett, alvállalkozóként pedig bevonták Balásy egyik cégét, illetve a Valtont. Erről korábban részletesen írtunk.

A rendezvényszervezési, különutas megoldással együtt Rogánék tavalyi mérlege 62,2 milliárd forint reklámra és kisebb részben rendezvényekre elszórt közpénz. Csak az összehasonlítás kedvéért: Karácsony Gergely főpolgármester és a fővárosi közgyűlés 50 milliárd forint pluszpénzt kértek Budapestnek – öt évre elosztva –, cserébe azért, hogy belemenjenek egy újabb stadion és egy újabb hatalmas sportesemény megrendezésébe,

írta Hadházy.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik