Közélet

Vége a rejtélynek Hatvanpusztán: teremgarázs épül Orbánék birtokán

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő jó ideje próbálja kinyomozni, hogy milyen építkezés zajlik az Orbán-család hatvanpusztai birtokán.

Bolondját járatja az Orbán-birtokon zajló építkezés után kutakodó Hadházyval a kormányhivatal
A válasz készül - hitegetik 4 hónapja. A képviselő elment a hivatalba.

Járt már az illetékes kormányhivatalnál, nyújtott be közérdekű adatigénylést, de jó esetben is csak részletek derültek ki arról, ami a légi felvételen tisztán látszik:

valami komoly építkezés folyik a birtokon.

Hadházy úgy fogalmaz keddi Facebook-bejegyzésében:

szeptember óta (!) igyekeztem megtudni a különféle hivataloktól, hogy ki és mire adott engedélyt az egyébként műemléki védettségű (Habsburg József nádor által az 1820-as években építtetett) birtokon

Így folytatja:

Amit a légifelvételek alapján sejteni is lehetett és amit a kormányhivatal olyan kitartóan próbált titkolni, az internetes hatósági nyilvántartásból kiderül: hivatalosan mélygarázs épül a föld alá – ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő!

A bejegyzésből kiderül, hogy egy „másik eljárás pedig lakóépület felújításáról szól, szintén nem mezőgazdasági üzemről. Egy másik nyilvántartásból még azt is megtudhatjuk, hogy az egyik mélygarázs alapterülete 365 négyzetméter, ami egyáltalán nem nevezhető kicsinek, elég szép autóflotta elfér benne, hát még ha elkészül a másik is”.

A bejegyzés így zárul:

Orbán Viktor már több mint egy évtizede igyekszik elhitetni mindenkivel, hogy ő a magyar nép egyszerű gyermeke, a falusi fiú, aki nagyon más, mint a pesti elit. A hatvanpusztai építkezés viszont – hasonlóan a budai Várban kialakított impozáns és drága hivatalához – megmutatja nekünk, hogy ő valójában Magyarország királyának gondolja magát. Kell neki a történelmi palota a Várban, amelynek vadonatúj erkélyéről lenézhet a népre, és kell neki a vidéki birtok, ahol pihenhet, vagy ahová szükség esetén biztonságban visszavonulhat.

Kiemelt kép: Berecz Valter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.