Közélet

Felvételi: csökkennek a ponthatárok

Korábban a témában:

Nem minden állami ösztöndíjas képzés esetében lesz maximum 400 pont a bekerülési ponthatár, értesült a Világgazdaság.

A lap szerint a ponthatárrendszerben nem történt változás, csak a hallgatók érdekében bizonyos könnyítésekről döntött idén az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A szaktárcsa a Világgazdaság megkeresésére közölte, hogy Palkovics László miniszter az előző évekhez hasonlóan 41 szak esetében határozta meg, hogy az állami ösztöndíjas képzéseknél a bekerülési ponthatár nem lehet magasabb 400 pontnál, ezzel esélyt kapnak azok a tanulók is, akik többletponttal nem rendelkeznek, de kitűnően zárták a középfokú tanulmányaikat.

Konkrét példákat is említettek:

  • a nemzetközi gazdálkodás szakon a 2019. évi 420-ról 2020-ban 400-ra,
  • a nemzetközi tanulmányok szakon a korábbi 455-ről szintén 400-ra,
  • a gazdaság- és pénzügy-matematikai elemzés osztatlan képzésben 420-ról szintén 400-ra,
  • a jogász osztatlan mesterképzési szakon 440-ről 350-re csökken a magyar magyar állami ösztöndíjas képzésben a miniszter által megállapított minimális felvételi pontszám.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy bizonyos intézmények esetében a kialakuló ponthatárok 400 pont felett is lehetnek a jelentkezők számától és a nyitott helyektől függően.

A felvételi pontszámítás rendszere 2019-hez képest nem változik, azaz továbbra is maximálisan 500 pont érhető el. A többletpontok rendszere is változatlan, ennek maximuma 100 pont.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.