Közélet

Matolcsy elbukta hadjáratát Bárándy ellen

A Kúria szerint is jogosan mondta az egykori képviselő, hogy lop.

Bárándy Gergely Facebook-oldalán tudatta, Matolcsy György képtelen volt elfogadni, hogy elvesztette a pert ellene, de a Kúria sem értett egyet vele.

MATOLCSY képtelen elfogadni, hogy ELVESZTETTE a pert Velem szemben. Ma újra nyitotta volna, de a Kúria sem értett egyet…

Közzétette: Dr. Bárándy Gergely – 2019. január 16., szerda

Az egykori szocialista képviselő jelezte, már három bírósági döntés van arról, hogy jogosan mondta, az MNB elnöke lop. Mindezt védője, Schiffer András is megerősette.

Felülvizsgálaton is győztünk! A Kúria szerint is jogosan mondta Dr. Bárándy Gergely Matolcsy Györgyről, hogy lop :)

Közzétette: Schiffer András – 2019. január 16., szerda

A jegybank elnöke 2016 nyarán egymillió forintos sérelemdíjat követelt Bárándy Gergelytől, aki még szocialista képviselőként  egy viszonválaszában lopással vádolta meg. Bárándy Gergely javaslatára megnéztük, miként kezdődött az egész.

A fenti hadjárat cím adódott, mert Nagy József akkori tudósítása szerint Bárándy Gergely a Rokonok című klasszikust emlegetve olvasta Matolcsy fejére egyebek mellett a jegybank alapítványos trükközéseit, a VS.hu ügyeit, majd közölte, hogy

nem a nemzeti bank lopta el a közpénzt, hanem ön és az ön családja.

Bárándy azt sem értette, hogy jutott 70 millió a Matolcsyról szóló kötetre, mire jött az MNB-elnök válasza:

A Sakk és póker nem rólam szól, hanem Magyarország dicsőséges hadjáratáról.

A kellemetlen eredmények kimaradtak Matolcsy könyvéből
Azt összegezve, ami az Egyensúly és Növekedés című kiadványba nem került bele, összefoglalható a Matolcsy 2010 óta tartó tevékenységének a kritikájaként.

Matolcsy ezt követően polgári pert indított Bárándy Gergely ellen, a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt. Egyebek mellett egymillió forint sérelemdíj megfizetését kérte, szerinte ugyanis a politikus egyértelmű bűncselekménnyel vádolta őt, valamint környezetét és családját.

Bárándy ettől még elszántabb lett, a bíróságok pedig kimondták, a képviselő valóban jogosan mondta, amit mondott. Erre utalt Schiffer András, aki a személyiségi jogi perben védte az egykori képviselőt, aki tehát csak véleményt fogalmazott meg.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik