Közélet

Saját partnereiket futtatta Siófokon apa és fia

A Siófoki Járási Ügyészség lopás bűntette, kitartottság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal két — letartóztatásban lévő — férfiből és két nőből álló bűnbandával szemben, akik egymással összejátszva fosztották ki a prostituáltként dolgozó nők vendégét Siófokon, számolt be az ügyészség közleményében.

A két bűntett előéletű férfi — apa és fia — 2019 júniusában elhatározták, hogy a három prostitúciós tevékenységet folytató nőismerősük — akik közül ketten az élettársaik voltak — ilyen módon szerzett bevételeiből fognak megélni, ebből a célból szállást foglaltak Siófokon, illetőleg egy üres telken lakókocsit is felállítottak. Az egyik női vádlott jól beszélt idegen nyelveket, ezért a másik nő internetes oldalakon közzétett hirdetésére jelentkező külföldi kuncsaftok esetében ő szervezte meg a szexuális célzatú találkozókat.

A nők a prostitúciós tevékenységük során szerzett pénz egy részét a két férfinak átadták, míg egy részét velük közösen felélték.

A két férfi a nőkkel megállapodott abban is, hogy a vendégeiket megpróbálják kifosztani úgy, hogy amíg azok a fürdőben elterelik kuncsaftjaik figyelmét, addig ők az őrizetlenül hagyott ruházatukban lévő értékeiket elveszik. Miután ebbe a nők is belementek egy német vendégtől közel 200 ezer forint értékű készpénzt szereztek meg. A két férfi más vagyon elleni bűncselekményeket is elkövetett Siófokon, így besurrantak egy közeli panzióba, ahonnan az egyik szállóvendégtől tabletet és mobiltelefont loptak el, míg egy lengyel pár gépkocsijának feltörésével majd 300 ezer forint értékű készpénzt és laptopot zsákmányoltak.

Az ügyészség a két férfival szemben — akik letartóztatásban várják a bírósági eljárást — fegyház, illetőleg börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik