1899-ben Thorstein Veblen amerikai közgazdász megírta A dologtalan osztály elmélete című nagyhatású könyvet, ami talán az első igazán komoly kritikája volt az újonnan kialakuló amerikai kapitalizmus pazarlásának. A dologtalan osztályban írtak először arról a jelenségről, hogy az igazán gazdagok olyan ruhákat viselnek, amelyekben lehetetlen bármilyen munkát elvégezni. Azaz ha valaki óriási keménykalapban vagy abroncsos szoknyában jelenik meg, egyértelművé teszi, hogy egyszerűen nincs rá szüksége, hogy dolgozzon.
Az elit mindig felhasználta a fogyasztást saját státuszának kommunikációjára. Kezdődik ez egészen onnan, hogy a viktoriánus Nagy-Britanniában először a tejet vagy a forró teát töltötték-e a csészébe. Ezek a státuszjelzők mostanra jelentésüket vesztették, pedig valaha volt jelentőségük. Merthogy csak az igazán gazdagok engedhették meg maguknak, hogy olyan minőségű porcelánokat vegyenek, amelyek nem repednek meg a forró teától, amelyet így elsőként önthettek be a csészébe, míg a szegényebbek, akik rosszabb minőségű konyhai eszközökkel voltak felszerelve, kénytelenek voltak a hideg tejjel pacifikálni.
Valamivel több, mint egy évszázaddal később Elizabeth Currid-Halkett, a Dél-Kaliforniai egyetem szociológusa teljesen újragondolta azt, hogy milyen jelzésekkel mutatják státuszukat az elit tagjai. Ennek köszönhető a The Sum of Small Things című kötete.
Láthatatlan fogyasztás
Currid-Hackett alapállítása az, hogy az általa látható fogyasztásnak nevezett fogyasztási típusok összege évről évre nő a szegényebbek és a középosztály között, miközben csökken a legfelsőbb réteg körében. Ez azt jelenti, hogy az elit tagjai már nem tudják szimplán a drága dolgok megvásárlásával jelezni, hogy az elit tagjai.
Az elmúlt száz év folyamatos gazdasági fejlődése és a világ iparának globalizációja oda vezetett, hogy már messze nem csak a tényleg nagyon gazdagok férnek hozzá a státusszimbólumokhoz. Egyrészt a luxuscikkek ára sincs annyira elszakadva a középosztály lehetőségeitől, hogy konkrétan ne tudják őket megvenni, még ha komoly anyagi terhet is jelent nekik, másrészt a másolatok minősége is olyanná vált, hogy elsőre lehetetlen megmondani valamiről, tényleg eredeti luxustermékkel van-e dolgunk.
Ez már az elit vásárlását is átalakította, hiszen eleve olyan luxustermékeket szereznek be, amelyek limitált kiadásúak, így ártól függetlenül hozzáférhetetlenek az emberek nagy része számára. Currid-Hackett saját kutatásai alapvetően csak az Egyesült Államokra vonatkoznak, de ő maga is azt állítja, hogy könnyedén átültethetőek a világ többi részére is.
Dolgozó elit
A nagyon komoly változás az elmúlt száz évben, hogy a gazdagság teljesen átalakult. Miközben korábban szinte kizárólag az öröklött vagyon határozta meg az elitet, a modern szupergazdagok jellemzően saját maguknak teremtették meg a vagyonukat. Ez eleve azt jelenti, hogy megszűnt a dologtalan osztály korábbi jelzése arról, hogy nincs szükségük munkára, hiszen a munka önmagában kevésbé lenézett tevékenységgé vált a felső társadalmi rétegben. Currid-Hackett kutatásai alapján a legjobban kereső 20 százalék ma többet dolgozik, mint a legrosszabbul kereső 20 százalék, ami a fordítottja a korábbi állapotoknak.
Currid-Hackett egyébként ezt az új, átalakult elitet törekvő osztálynak hívja (aspirational class). Ennek a rétegnek alapvetően mások a fogyasztási szokásai, mint a korábbi eliteknek. A törekvő osztály sokkal többet költ például láthatatlan fogyasztásra, mint láthatóra. Currid-Hackett így hívja azokat a fogyasztási típusokat, amelyek kevésbé jelennek meg az elit hagyományos külső jegyeiként, de legalább többe kerülnek, miközben azt lehetővé teszik, hogy az új elit a lehető legtöbb társadalmi tőkét halmozhassa fel, amelyet majd továbbörökít a gyerekeire. Ilyen az oktatás, a gyereknevelés, a kertészet, a jóga.
Viszonylag jelentős különbség a régi és az új elit között, hogy a törekvő osztályba nem csupán a gazdagok tartoznak bele. Currid-Hackett szerint ha valaki magasan képzett, organikus ételt vásárol, totebaget hord, természetesen szül, szoptat, a megfelelő rádiókat és podcastokat hallgatja és a megfelelő hobbijai vannak, mint a jóga vagy a pilates, ugyanúgy része ennek a társadalmi tőkén alapuló elitnek.
Felszabadult idő
Az is érdekes, hogy a törekvő osztály sokkal többet költ olyan szolgáltatásokra, amelyek felszabadítják az idejét. Többet szánnak takarítókra, kertészekre és hasonlókra, de az ezzel megszerzett szabadidőt sokkal inkább fordítják munkára, mint szórakozásra. Ez különösen a nőkre igaz. Currid-Hackett szerint minél jobban keres és minél képzettebb egy nő, annál inkább tölti az idejét azzal, hogy a gyerekeivel foglalkozzon.
A könyv ugyan alapvetően korábban készült, de ez a fajta elitleírás tökéletesen megfelel sok modern jelenség leírására is. Attól is függ, hogy az elithez tartozunk-e, hogy a megfelelő dolgoktól félünk-e. A törekvő osztály Európában és az Egyesült Államokban is egyre inkább tart a klímaváltozástól, miközben az ebből kiszorultak sokszor inkább a migrációtól rettegnek. A társadalmi csoportok leírásának tökéletes eszköze lett az, hogy mitől félnek.
Currid-Hackett szerint ez az újfajta elit nem jelenti azt, hogy a világ egyenlőbb lett. Ahogy a jövedelmi különbségek, úgy az egyenlőtlenség is növekszik, és az új elit viselkedése sokkal jobban bebetonozza ezeket a különbségeket, mint korábban bármi. Az, hogy a törekvő osztály úgy neveli a gyermekeit, hogy olyan viselkedésformákat jutalmaz, mint amilyenekre az elitegyetemek és a jól fizető munkahelyek is jól reagálnak, olyan versenyelőnyhöz juttatja ezeket a fiatalokat, amelyet a szegényebb osztályok nem tudnak behozni.
Szélesebb árkok
Amíg az elit megkülönböztető jegye annyi volt, hogy drágább termékeket fogyasztott, elképzelhető volt, hogy valaki megvásárolja ezeket a drága termékeket és ezzel belép az elitbe. De amint az információ és a társadalmi tőke birtoklása válik az elit karakterjegyévé, sokkal nehezebbé válik a feljutás azok számára, akik nem férnek hozzá az információhoz. Ha nem tudjuk, mit kell olvasni, fogyasztani, edzeni és enni ahhoz, hogy az elit részeink látszunk, nem is leszünk képesek az elit részeivé válni.
A feljutás adott egy olyan csoport számára is, amely hagyományosan nem tartozott volna az elithez: a tanult, egyetemet végzett középosztály számára. Ők a jövedelmük sokkal nagyobb részét áldozzák majd azokra a nem látható fogyasztásokra, amelyek az elit új státuszát jelentik, és ezzel részévé tudnak válni. Ezzel párhuzamosan sokkal keményebb árkok születnek az elit és a ő viselkedésmintáiktól elzárt szegényebb osztályok között.
