Közélet

Máris feszültségeket szít az állam által fizetett külföldi nyelvtanfolyam

Átgondolatlan és felesleges pénzkidobás – nagyjából így jellemezték a Népszava által megkérdezett pedagógusok azt a kormány által indított programot, melynek keretében a magyar középiskolások 2020-tól kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek majd részt, az állam finanszírozásában.

A pályázatokat februártól lehet beadni, de a program weboldalán már lehet tájékozódni a tanfolyamokról. Összesen hét célország nyelviskolái között lehet válogatni, a diákok a nyári szünetben utazhatnak.

A kormány összesen 90 milliárd forintot biztosít a programra, amelyben évente 140 ezer, 9. és 11. osztályos középiskolás vehet részt.

Ez tanulónként körülbelül 650 ezer forintos ráfordítást jelent.

„Iszonyatosan nagy pénzkidobásnak tartom” – mondta a lapnak egy budapesti gimnázium franciatanára, aki szerint kollégái között máris megosztottság alakult ki, amire az intézményvezetés felől érkező nyomás is rátesz egy lapáttal.

A diákokat ugyanis 8-15 főig 1 tanárnak kell tanárnak kell elkísérnie, 16-30 tanulóig 2 kísérő, 31-45 tanulóig 2-3 kísérő, 46 tanulótól 2-4 kísérő küldhető. A tanárok az éves szabadságuk terhére utazhatnak, körülbelül nettó 250 ezer forintos juttatásért.Ám ha például egy iskolában csak egy tanár beszéli magabiztosan az adott célország nyelvét, ő azonban nem akarja vállalni az utazást, rajta csattan az ostor, amiért nem indulhat csoport. Más tantestületben azonban éppen az szít feszültséget a Népszava szerint, hogy a program kivételezett helyzetbe hozza a nyelvtanárokat, hiszen így ők nyaranta jelentős pluszbevételhez juthatnak.

Felvetődik az is, hogy veszélyes helyzeteket szülhet, ha 15 diák külföldi felügyeletét egyetlen tanárra bízzák.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás azt is hibának tartja, hogy a kormány nem készített semmilyen előzetes felmérést arról, az idegennyelvtudás fejlesztése szempontjából megéri-e 90 milliárdot elkölteni a programra; a lapban megszólaló nyelvtanárhoz hasonlóan szerinte is kétséges, hogy két hét alatt lehet-e olyan tudást szerezni, ami később itthoni iskolai környezetben kamatoztatható.

Kép: AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik