Közélet

Embertelen kegyetlenséggel ölte meg újszülött gyermekeit, életfogytiglant kértek az anyára

A Fejér Megyei Főügyészség több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt vádiratot nyújtott be azzal a letartóztatásban lévő nővel szemben, aki két éven belül két újszülött gyermekét ölte meg – olvasható a 24.hu-nak kiküldött közleményben.

A vádlott eszerint 2016. őszén állapotos lett egy érdi férfitól, akivel egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg. A nő nem szakította meg a terhességét, hanem valótlanul azt közölte a barátjával, hogy elvetélt. A vádlott 2017. május 5- én vajúdni kezdett, majd amikor mindenki elment otthonról, megszülte a gyermekét. Az ügyészségi közlemény a kegyetlen részletekre is kitér: az asszony a lábáról lehúzott zoknit a csecsemő nyaka köré tekerte, azt megszorította és megcsomózta. Ezt követően a csecsemőt és a méhlepényt egy szemeteszsákba helyezte, a zsákot a ház előtt lévő szeméttárolóba dobta, és feltakarított maga után. Másnap a szemétszállítók a szeméttárolót kiürítették, majd a vádlott hazatért sárkeresztúri otthonába.

Ezt követően két év múlva, az asszony 2018. év elején szintén internetes társkereső oldalon ismerkedett meg egy zichyújfalui férfival, akivel párkapcsolatot létesített, és tőle teherbe esett. A várandósságát a barátja és a családja elől eltitkolta. A vádlott 2019. március 16- án a hajnali órákban vajúdni kezdett, majd a reggeli órákban az udvaron lévő melléképületekhez ment és megszülte gyermekét. A melléképületben talált műanyagcsövet a csecsemő nyaka köré tekerte és azt megcsomózta. A gyermeket a megszült méhlepénnyel együtt egy bevásárló kosárba tette, a szülés során keletkezett vérfoltot egy bútorlappal lefedte, majd visszatért a házba. A barátjának rosszullétre hivatkozva magát a sárkeresztúri otthonába vitette. A hátrahagyott csecsemőt a vádlott barátjának a nevelőapja találta meg, aki a mentőket értesítette.

A sértettek halálának közvetlen oka mindkét esetben fulladás volt.

Az ügyészség vádiratában a vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását, valamint letartóztatásának az ügydöntő határozat kihirdetéséig történő fenntartását indítványozta.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik