Közélet

Megtagadta a vallomástételt a Fidesz meggyanúsított Szolnok megyei politikusa

Megtagadta a vallomástételt a Fidesz Szolnok megyei politikusa, Boldog István munkatársa, akit azzal gyanúsítanak, hogy uniós pályázatok elbírálására hatással bíró hivatalos személyként jogtalan haszonra tett szert, a Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos pályázatoknál jogellenesen befolyásolhatta a közbeszerzéseket, tudta meg az Index.

A lap információit F. Petra ügyvédje, dr. Fülöp Tamás is megerősítette, aki közölte:

A gyanúsítás ellen panaszt jelentettem be, mivel véleményem szerint az megalapozatlan. Ügyfelem több kihallgatásán jelezte, hogy át sem látja, hogy mi ez az ügy és mi a gyanú alapja, ezért a vallomástételt e kihallgatásokon egyelőre megtagadta. A letartóztatást is indokolatlannak tartom, de nem csak én, hanem a bíróság sem értett egyet mindenben az ügyészséggel. Ez az oka annak, hogy a bíróság döntése ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezett.

F. Petra 2018 nyarától az októberi önkormányzati választásig a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat fideszes alelnöke volt, jelenleg a törökszentmiklósi képviselő-testület és a megyei önkormányzat tagja. Korábban Boldog István munkatársa volt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es választókerületben, az Átlátszó cikke a politikus jobbkezeként emlegette.

A körzetben a Központi Nyomozó Főügyészség hosszabb ideje önkormányzatokat érintő korrupciós bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Az események a múlt héten gyorsultak fel: az ügyészségi nyomozók házkutatást tartottak a cserkeszőlői önkormányzatban, feltehetően ekkor vették őrizetbe F. Petrát is.

Visszakérdezhetek? Kire gondol, képviselő úr?

Kedden a törökszentmiklósi rendkívüli képviselő-testületi ülésen is szóba került az ügy, Markót Imre polgármester jelezte, hogy ketten nincsenek jelen az ülésen. Révi Attila képviselő jelezte, hogy az elmúlt napokban „az országos híradásokból elég súlyos cselekmények által került ismét Törökszentmiklós a középpontba”.

Mint mondta, egyelőre nem tudják, hogy képviselőtársuk érintett-e bármiben, de megjegyezte, hogy ha ez kiderül, akkor „át kell alakítaniuk a működésüket”. A képviselő felolvasta a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályának levelét, amiben az szerepel, hogy

F.P. ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. november 29-én – a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt – egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Ezt követően Révi még egyszer leszögezte, hogy jelenleg nem tudják, hogy képviselőtársukról van-e szó, de szerette volna megtudni, van-e már tudomása erről a hivatalnak.

Visszakérdezhetek? Kire gondol, képviselő úr?

– kérdezte a jegyző, aki ezek után azt mondta, egyetlen önkormányzati képviselővel kapcsolatban sincs tudomásuk arról, hogy bármilyen eljárás folyna ellene, jelenleg annyit tudott mondani, hogy a képviselő hiányzik az ülésekről.

A teljes videót itt nézhetik meg:

Kiemelt kép: Facebook/Boldog István

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.