Közélet

A szakszervezet szerint ez okozta a hétfői káoszt a MÁV-nál

A Vasutasok Szakszervezete szerint nem csak a Nyugati pályaudvar elavult infrastruktúrája felel a hétfői késésekért. Meleg János, a szakszervezet vezetője az ATV Híradónak elmondta, valószínűleg több dolgozóra lett volna szükség, hiszen a Déli pályaudvaron például mindössze ketten dolgoztak a váltóknál.

 Ennyi ember nagyon kevés ahhoz, hogy megfelelő színvonalú munkát lehessen végezni

– közölte. A szakszervezet így egyebek mellett jobb munkaszervezést várna el a MÁV-tól.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, hogy kérhetnek jelentést a MÁV-tól, amiben a vállalat leírja, mi történt pontosan.

Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Start című műsorában beszélt a fővárosi hóhelyzetről, mint mondta:

Én azt gondolom, hogy azért rövid távon nagyon jelentős javulást, azt kérem, hogy ne várjanak még tőlünk, mert ezt az örökséget visszük tovább, és nem tudunk most leakasztani még 30 ilyen kocsit, amelynek darabja egyébként több száz millió forint.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik