Közélet

Kósa Lajos bocsánatot kért

A Fidelitas szombati rendezvényén elhangzott mondataimban, talán félreérthető módon, arra utaltam, hogy az ellenzéki együttműködés a holokausztban elveszített zsidó honfitársainkon korábban gúnyolódó jobbikosokra is kiterjed

– írta Kósa Lajos hétfő reggeli Facebook-posztjában.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a fideszes politikus a Fidelitas tisztújító kongresszusán az önkormányzati választást értékelve többek között azt mondta: „Zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, hogy  jól is esett nekik – a nyilast megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben (…) ezek szerint bennünket jobban utálnak, mint a globalisták az antiglobalistákat vagy a nácikat a zsidók”.

Kósa nyilatkozatát elítélte a Mazsihisz, a Tett és Védelem Alapítvány és az EMIH vezetője is.

A politikus hétfőn ennek hatására hétfői bejegyzésében közölte:

Ha szavaimmal, megfogalmazásommal akár egyetlen magyar zsidó polgártársamat is megsértettem, úgy azért tőlük bocsánatot kérek.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik