Belföld

Kósa Lajos: A zsidóknak lehet, jól is esett a nyilas vitézt megszavazni

Tisztújító kongresszust tartott szombaton a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas – erről a 24.hu is beszámolt részletesen.

Fontosnak gondolták a fideszes nagyágyúk, hogy beszéljenek a Fidelitas-kongresszuson
Csak a miniszterelnök hiányzott a névsorból. Kósa arról beszélt nehéz lesz 2022-ben, Kövér a demokráciáról, Nováknak egy ok boomer is belefért.

Már előre lehetett tudni, hogy Böröcz László elnököt Illés Boglárka váltja, mivel ő indult egyedül a vezetői posztért. Így a fidelitasosokat nem is az tartotta lázban, hogy ki lesz az új elnök, hanem a színpadot egymásnak adó fideszes nagyágyúk beszédei lehettek izgalmasak.

A merce.hu külön idézte is Kósa Lajost, aki a Fidesz számára sikerként aligha elkönyvelhető önkormányzati választásról is értekezett, annak mélységi elemzését adta: Kósa előadásában arra csodálkozott rá, hogy a

nyilasok a neoliberálisokra szavaztak, a globalisták összeálltak az antiglobalistákkal, a nemzeti radikálisok meg átszavaztak a balliberális oldalra

, majd azt mondta, a

zsidók kénytelenek voltak – vagy lehet, hogy  jól is esett nekik – a nyilast megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben.

Hozzátette, talán a kormány iránti gyűlölet volt az, ami segítette egyesülni az ellenzéket, mert

ezek szerint bennünket jobban utálnak, mint a globalisták az antiglobalistákat vagy a nácikat a zsidók

írta a merce.hu.

Kiemelt kép: Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke, a párt alelnöke sajtótájékoztatót tart pártja önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a Bálna Kulturális Központban 2019. október 13-án. MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik