Közélet

A rendőrség megmutatta, milyen alagutakat ástak a migránsok a határon

Minden 11. tiltott határátlépés a múlt héten volt. Ehhez kapcsolódik, hogy a migránsok új technikával próbálnak bejutni az ország területére. Két ponton is olyan alagutat ástak, amin keresztül be lehetett jutni az országba. Az egyik Ásotthalom térségében egy 34 méteres alagút volt, a másik Csikéria település térségében egy 21,7 méteres alagút. Mindkettőt lezárta a határőrség, hogy föld alatt se lehessen bejutni az országba

– mondta a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A rendőrség ezzel kapcsolatban péntek reggel azt írta, találtak már két, kézi erővel kiásott, belső támasztószerkezet nélküli alagutat is, amelyek nemcsak készítőikre, de az esetleges használóikra is életveszélyesek voltak.

A járatokat a rendőrök a Csongrád megyei Ásotthalom és a Bács-Kiskun megyei Csikéria térségében fedezték fel. Az ásotthalmi alagútnál 44 embert tartóztattak fel, míg a csikériai járatnál sikeres átjutás nem történt.

Az alagutak készítői mindkét esetben nagy gondot fordítottak az álcázásra; a be- és kijáratukat növényzettel takarták, de a rendőrök az alagutakat befejezésüket követően rövid időn belül felfedezték, és gondoskodtak betemetésükről

– közölte a rendőrség.

Az alagutakról képeket is készítettek:

Fotó: police.hu
Fotó: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik