Közélet

Hollik: A klímavédelmi konzultációnak nem az a célja, hogy a kormány megismerje az emberek véleményét

Pénteken és hétvégén is írtunk arról, hogy a kormány honlapján már öt napja fut egy klímavédelemről szóló „társadalmi konzultáció”, ám a kormány és az egyes minisztériumok sem kommunikáltak róla. A konzultáció témája a 2050-ig tartó időszakra vonatkozó Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia, amiben Magyarországnak meg kell határoznia, mi mindent kíván megtenni a párizsi klímamegállapodásban foglalt célok eléréséért, és ezt év végéig be kell nyújtaniuk az Európai Bizottságnak.

A hétvégi cikkünkből már kiderült, hogy

a klímavédelem kapcsán a kormány nem indított nemzeti konzultációt, a Brüsszel által előírt tájékoztatási formának tettünk eleget

– ezt az Innovációs és Technológiai Minisztérium tudatta a klímavédelemmel kapcsolatos kérdőívről. Mint írták, a formát és a határidőket Brüsszel írta elő. Hozzátették:

Amennyiben a kormány klímaügyben nemzeti konzultációt akar lefolytatni, akkor azt a szokásos módon fogja megtenni.

Mindezt a különös kommunikációt fejelte meg még egy ennél is erősebb nyilatkozattal Hollik István kormányszóvivő, aki az Inforádióban fejtette ki, hogy ez nem egy nemzeti konzultáció, hanem egy Brüsszel által előírt tájékoztatási forma, sok dokumentumot kell benyújtani Brüsszelnek, és vannak más kötelezettségek, ezeket jelenítette meg a kormány a kormányzati portálon.

Arra a kérdésre, hogy mi az oka annak, hogy ezt a társadalmi konzultációt lényegében nem hirdették, és szinte eldugták a honlapon, a kormányszóvivő azt mondta, hogy

ennek nem az a célja, hogy az emberek átfogó véleményét megtudja a kormány, hanem egy Brüsszel által előírt kötelezettség, amelynek a kormány eleget tesz.

Az Index cikkéből az is kiderült, hogy hétfőig több mint 150 ezren töltötték ki a kormány hosszú távú klímavédelemről szóló konzultációját.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik