„Kinyílt az intenzív osztály ajtaja, megláttam ezt a hatalmas inkubátort, ami csoda volt számomra”
Ekkor szeretett bele a munkájába Mezei Krisztina neonatológiai szakasszisztens. 1993 óta dolgozik a Peter Cerny Alapítványnál. Szakasszisztensként ő az orvos jobbkeze, az évek során rengeteg nehéz esettel találkozott, vannak pillanatok, melyek kitörölhetetlenek az emlékezetéből. A sürgősségi ellátásban súlyos beteg kisbabákkal is találkozik, olyanokkal, akik lélegeztető gépre szorulnak, esetleg szívbetegek, ezt nehéz feldolgozni. „Sokat kell beszélni róla, mi gyakran már az autóban kitárgyaljuk a problémás eseteket. A szülők tekintetében gyakran látni bizalmatlanságot, máskor reményt, kapaszkodást, hogy csak segítsünk valahogy. Rengeteg erőt ad, amikor látom az örömüket.”
A mentőszolgálatnál van egy szokás: mielőtt az inkubátorba kerül a baba, készítenek róla egy fotót. „Mert ez érzelmileg rengeteget segít az édesanyának. Eztán a szülőről is készül fotó, ami pedig a kisbabával fog utazni. Hisszük, hogy a kötelék így még szorosabbá válik.”
„A budapesti autósok önzőek, csak saját magukra gondolnak”
A budapesti közlekedés működő rendszer kell legyen, mondja Czifra Péter gépkocsivezető a mentőszolgálattól. „Annyi kéklámpás autó furikázik a városban, túlmegy sokak tűréshatárán. Az autópályán lassan javul a dolog, az emberek megértették, mi az a mentősáv, vagyis hogy a mentőautó középen jön, és két oldalra kell félrehúzódni. Nagy előnyünk, hogy kettővel előrébb gondolkodunk, nem az előttünk lévő autót nézzük, hanem a még előrébb lévőt. És mindig mutatjuk határozottan, hogy mit fogunk csinálni, s ha szükséges, átmegyünk a szembesávba is, mert az egyenletes haladás a lényeg.”
Májusban jött át az Országos Mentőszolgálattól az alapítványhoz, hiszen mindig is itt akart dolgozni. „Annyira más, nem csak az van, hogy gyújtás és megyünk, hanem jelen kell lenni emberileg is. Egy gépkocsivezetőnek számos dologra kell figyelnie, legfontosabb persze, hogy egyben és épségben megérkezzünk a helyszínre és vissza. Ha ezt megcsináltuk, megtettük a kötelességünket.”
Péter kiegyensúlyozott családi életet él, rengeteget köszönhet a feleségének. „Nincs más dolgom, csak figyelni, úgy jöjjek be, hogy száz százalékot tudjak nyújtani. Ha nem dolgozom, arra készülök, hogy itt legyek.”
Budapestről Nepálba és vissza
„Itt úgy érzem, segítek” – mondja Kasza Tímea diszpécser, mentésirányító. Az ő feladata koordinálni a csapat munkáját, hozzá érkeznek be a hívások. Az alapítvány intézményekkel áll kapcsolatban, azoktól és az OMSZ-től érkezhet riasztás, szállítási feladat. „Nemcsak Pestet, hanem Pest megyét és annak 130 kilométeres körzetét látjuk el, így számos vidéki kórház a mi hatáskörünkbe tartozik.” Ami a hatáskörükön kívülről érkezik, azt „randevú szisztémában” oldják meg: ha például Miskolcról küldenek egy babát a fővárosba, akkor valahol félúton találkoznak a kollégákkal, átveszik a kicsit és hozzák Budapestre. A visszaszállítás ugyanígy történik.
Tímea bő húsz éve járja Ázsiát, különösen Nepált és Indiát, ahol az alapítványéhoz hasonló szervezetek munkájához csatlakozik. Lánya, aki öt és féléves, ebbe született bele. „Mostanában már csak évi egy hónapra tudok elmenni, korábban egy teljes évet is kint töltöttem önkéntesként. Amíg pici volt a lányom, nehezen értette meg, hova megy és mit csinál anyu, de már felfogta, elfogadta.”
„Mi azért megyünk ki, mert nem akkor született meg, vagy nem úgy, ahogy kellett volna”
Huszonhárom éve van az alapítványnál Dr. Széll András kivonuló orvos, aki kezdettől a gyerekgyógyászatban és a sürgősségi ellátásban akart dolgozni. „Szülés sok helyen zajlik, intenzív ellátás viszont kevés intézményben, ezért van ránk szükség.”
Baj esetén őket riasztják. Ha babát kell átszállítani egy magasabb rendű intézményből alacsonyabb rendűbe, nekik szólnak. Olykor intézeten kívül születik baba, és csak az alapítvány képes inkubátorban szállítani őt.
Huszonnégy órás ügyeletben dolgoznak, riasztás bármikor érkezhet. „Tegnap éjjel légzészavaros csecsemőt kellett átvinni egy kórházból az intenzív osztályra.” Gondolhatnánk, ilyen éjszaka után hazamegy és alszik, de nem így van. András öt gyermek édesapja, akad köztük, aki már kirepült, s van, akiért még menni kell az óvodába. „Lefoglalnak. Igyekszem nem hazavinni a munkát, bár szerencsére a feleségem is az egészségügyben dolgozik, így vele megbeszélhetem a nehéz eseteket.”
