Közélet önkormányzati választás 2019

Pikó: A józsefvárosi Fidesz arra játszhat, hogy a kerületben leálljanak a gazdálkodási ügyek

Korábban a témában:

Pikó András, Józsefváros frissen megválasztott polgármestere Facebook-oldalán számolt be róla, hogy egyre nagyobb a zűrzavar a kerületben. Mint ismert, vasárnap nagyot nyert az ellenzék a VIII. kerületben, nemcsak a polgármesteri széket, hanem a testületi többséget is megszerezték.

Csütörtökön derült ki, hogy több településhez hasonlóan a Fidesz Józsefvárosban is fellebbezett az eredmény ellen.

Tegnap nemcsak az történt, hogy megtámadták a számukra vereséget hozó eredményeket Józsefvárosban, hanem az is, hogy kölcsönös megegyezéssel távozott a városüzemeltetésért és vagyongazdálkodásért felelős holding szinte teljes aláírási joggal bíró vezetője – megtehették, mert a JGK csúcsvezetője, egy fideszes politikai kinevezett ezt lehetővé tette. Mivel a polgármesterségem nem emelkedett jogerőre, még nem élhetek a munkáltatói jogaimmal – egyelőre külső szemlélője vagyok a folyamatnak

— írja Pikó a bonyodalmakról, hozzátéve: aláíró vezetők nélkül félő, hogy nem lesznek időben elutalva a fizetések a dolgozóknak, leállnak a folyó ügyek, nem fizetik be időben az adót és a járulékokat és kezelhetetlen hangulat alakul ki a Józsefvárosi Gazdálkodási Központnál,

ahol elterjedt, hogy Pikó rugdossa ki az embereket.

Pikó szerint

a kerület tele van feleslegesen gerjesztett félelemmel, szegény bérlők rettegnek, mert valakik azt súgták a fülükbe, hogy én számon tartom, ki fideszes és ki nem, és aki fideszes, az utcára kerül. Az önkormányzati intézményektől és a hivatalból hasonló rágalmazó pletykákat hallok. Természetesen ezekből semmi nem igaz.

A polgármester hozzáteszi: ő minden józsefvárosit szeretne képviselni, aki betartja a szabályokat, az elvárható munkahelyi lojalitás szerint és jó színvonalon végzi a munkáját, az nem kell tartson semmitől. A politikai kinevezettek viszont nem örülhetnek:

A politikai kinevezettektől és alkalmatlanoktól viszont megválunk – ez volt az ígéretem és be fogom tartani. Ez civilizált folyamat lehet, rajtam nem fog múlni. Nem lesznek új sportállások Józsefvárosban, munka viszont rengeteg lesz, erre felkészült szakembereket fogunk alkalmazni. Nem lesz tehát vérengzés, de következetes leszek a kerületet megszálló fideszes polip eltávolításában. Az iratokat nem lehet nyom nélkül eltüntetni – lehet késleltetni a dolgot, de a választók döntöttek és elvárják, hogy betartsam az ígéretemet és bebizonyítsam, hogy a mi győzelmünkkel Józsefváros nyert!

Reagált a józsefvárosi cég: valótlan Pikó állítása

Cikkünk megjelenése után reagált Pikó állításaira a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. A cég tudatta: Pikó András állításával szemben a valóság az, hogy Kovács Barbara, mint a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. igazgatóságának elnöke, önálló cégjegyzési joggal rendelkezik, így a cég törvényszerű működése biztosított. Azt is közölték: annak, hogy nem lesznek elutalva a fizetések, folyó ügyek állhatnak le, semmilyen valóságalapja nincs.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.