Közélet

Ki akarták rúgatni tanárukat a lökdöső diákok

Nemrég mi is beszámoltunk arról az interneten keringő videóról, ami amin az látható, hogy egy diák szóváltásba keveredik egy tanárral. Közben más diákok „kurva anyádat”, és hasonló szidalmakat kiabálnak a padsorokból.

Végül többször is meglöki erősen az Attilának nevezett diák a tanárt, majd többen is felsorakoznak mellette a tanárt fenyegetve.

Eddig annyit lehetett tudni, hogy a felvétel egy budapesti intézményben készült, a Blikk most arról ír, hogy az iskolában hírzárlatot rendeltek el, de a lap információi szerint mindhárom diákot elbocsátották az intézményből.

A megtámadott pedagógus szeptemberben érkezett az iskolába, ahol hegesztéselméletet tanított. A Blikk úgy tudja, az iskola egyik diákja múlt héten egy videót mutatott meg társainak, amin az látható, ahogy a tanár régi munkahelyén megpofoz egy diákot.

Az egyik fiú a lapnak azt mondta, az osztálytársa ötlete volt, hogy rúgassák ki az oktatót. 

Később óra közben valaki papírgalacsinnal megdobta a tanárt, aki ezt követően tévedésből egy másik diáknak adott intőt. Ezután odament hozzá társuk, hogy megmutassa az ominózus felvételt telefonján. A tanár mindent tagadott, majd többen hergelni kezdték a fiúkat, végül már hárman szidták az oktatót, egyikük pedig ellökte őt.

A rendőrség csoportos garázdaság gyanújával kihallgatta, majd őrizetbe vette a három fiatalt, az iskola pedig kedden mindhármójukat elbocsátotta.

A verekedésről készült videót készítő diák azt mondta, azért vette videóra az esetet, hogy ha valaki megsérül, legyen bizonyíték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik