Közélet

Ki repült még keresztény szabadságra Borkaival?

Így sűríthető össze Bangóné Borbély Ildikó két kérdése. Azokat megkapta Orbán Viktor és összes minisztere.

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó választ vár Orbán Viktortól és valamennyi miniszterétől két kérdésre. Elsőként arra, mit gondol a győri polgármester és a keresztény szabadság kapcsolatáról,

Borkai Zsolt a keresztény szabadság jegyében tette, amit tett?

Az ellenzéki politikus ennek kapcsán nemcsak a fideszes politikus elleni vádakat idézte fel, hanem azt is, hogy Orbán Viktor szerint az illiberalizmus értelme a keresztény szabadság megóvása. Bangóné emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz kongresszusán a pártelnök azt is részletezte, miben más az, mint a liberális szabadság.

A keresztény szabadság a politikában nem valami elvont dolog. Nagyon is konkrét, érthető és kézzelfogható. Világpolgárság helyett hazafiak. Internacionalizmus helyett hazaszeretet. Azonos neműek kapcsolatának propagálása helyett házasság és család.

A második kérdésre jóval egyszerűbb lesz válaszolniuk az Orbán-kormány tagjainak.

Repült-e Ön Borkai Zsolttal?

Az ellenzéki politikus erre azért vár választ, mert az állami hírügynökség tudósítása szerint Szijjártó Péter külügyminisztert már vitték azon a Cessnán, ami Rákosfalvy Zoltán nagyvállalkozóhoz köthető, de Borkai Zsolt köréhez tartozik Somogyi János is, akinek szintén van saját gépe.

Két magánrepülő is van Borkai barátai birtokában
A szexbotrányba keveredő győri polgármester maga is vezette az egyik gépet, a fedélzetén az Audi vezérével és Szijjártó Péterrel.

Bangóné arra is választ remél Orbán Viktortól és minisztereitől, hogy bármelyik gépen repültek-e, ha igen, mikor és mi volt az úti cél.

Ön részt vett-e a botrányos orgiához hasonló összejöveteleken Borkai Zsolt társaságában?

Ezt vélhetően nem fogja megtudni, arra pedig Orbán Viktor már a Fidesz-kongresszuson megválaszolt mit gondol arról, ha egy párttársa hibázik.

A pártelnök szinte megelőlegezve a Borkai-ügyet közölte, hogy a politikában szükséges a tizenegyedik parancsolat. Ez.

Bajtársak vagyunk, és szavak nélkül is tudjuk, hogy egy vérből valók vagyunk. A bajtársiasság a legfontosabb dolog. Politikai pártként és szövetségesekként is ezen fordul meg a sorsunk. Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor Te tévedsz, s akkor is számíthatok Rád, amikor én tévedtem. És, Barátaim, ugyan melyikünk nem tévedett még az elmúlt harminc év során? De összetartottunk, de zártuk a sorainkat, vállt a vállnak vetettük, őszinték voltunk egymáshoz, és végül minden nehézségből mindig kilábaltunk. Ezért vagyunk mi fent, és az egymást folyton-folyvást eláruló liberális baloldal pedig ezért van lent.

 

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik