Képtelen helyzetbe került egy hódmezővásárhelyi házaspár: hiába nyertek pert öt év után a nekik devizahitelt nyújtó Budapest Bank ellen, a házukat addigra már elárverezte a pénzintézet. Bár a bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy a hitelszerződés érvénytelen, a családnak egyáltalán nincs könnyű dolga, az eredeti állapot – vagyis tulajdonjoguk – visszaállítását az ügy egyetlen érintettje sem igyekszik kieszközölni. Ennek érdekében vélhetően újabb pert kell indítaniuk, a jogrendszer ugyanis a jelek szerint nem korrigálja önmagát.
A házaspár – amelynek tagjai nevük elhallgatását kérték, de a róluk készült képek felhasználásához hozzájárultak – 2007-ben vett fel 6,5 millió forint svájci frank alapú adósságrendező hitelt a Budapest Banktól. A 20 éves futamidőre kapott szabad felhasználású kölcsön törlesztése eleinte nem okozott problémát a családnak. 2011-ben azonban a házaspár mindkét tagja szinte egyszerre veszítette el a munkahelyét. Ez hamarosan nem csupán a rendszeres törlesztésben akadályozta őket, hanem komoly megélhetési gondjaik is lettek. Egy kis idő elteltével már egyáltalán nem tudtak fizetni banknak.
Emiatt 2011 szeptemberében a Budapest Bank felmondta a hitelszerződésüket, és egy összegben követelte a teljes adósság kifizetését.
Ezt az összeget pedig akkor sem szívesen fizették volna ki, ha lett volna ennyi pénzük, ezért ügyvédhez, majd bírósághoz fordultak. Keresetüket 2014-ben nyújtották be, amikorra már javában zajlott ellenük a végrehajtás. Minden igyekezetük ellenére házukat még ebben az évben elárverezte az ügyükben eljáró önálló bírósági végrehajtó. Az ingatlant 5,5 millió forintért vette meg a szomszédos kocsma tulajdonosa. A kocsmárossal ráadásul alaposan elmérgesedett a viszony, a házaspár állítása szerint a férfi többször is azt követelte, hogy hagyják el a házat, mert az már az ő tulajdona. A kocsmáros egyébként megkeresésünkre azt közölte, esze ágában sincs elállni az ingatlanügylettől, ugyanis öt évvel ezelőtt 5,5 millió forintot fizetett a házért.
A 2014-es perindítás után éveken át tartó jogi huzavona kezdődött. A család – bár hivatalosan már nem az övék volt az ingatlan – a devizahiteles törvények és a kilakoltatási moratóriumok miatt elkerülte, hogy utcára tegyék.
Ezután jött a fordulópont, a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság ugyanis 2018. januári ítéletében megállapította, hogy a hitelszerződés nem felel meg a devizahitelekre vonatkozó jogszabályi előírásoknak, ezért érvénytelenné nyilvánította. Igaz, a döntés ekkor még nem volt jogerős, de az ítélet adott némi reményt az adósoknak.
A házaspár egyébként hangsúlyozza, hogy nem akarják elkerülni az adósság visszafizetését, azonban egyáltalán nem mindegy, hogy a kapott összegre mennyit kell törleszteni, és szerintük nem tisztességes összeg, amit a Budapest Bank tőlük követel. A visszafizetés minimális feltétele ugyanakkor szerintük az, hogy az ingatlan visszakerüljön a tulajdonukba a bírósági ítélet alapján.
A per első fokon nem ért véget, ám a múlt év végén, a család újabb győzelmet aratott, a Szegedi Törvényszék ugyanis immár jogerős ítéletében helybenhagyta az első fokú bíróság határozatát, azaz a hitelszerződés érvénytelen.
Bár azt gondolhatnánk, ezzel véget értek a család megpróbáltatásai, erről nincs szó. A kirendelt önálló bírósági végrehajtó hónapokkal az ítélethirdetés után arról tájékoztatta az adósokat, hogy a téli kilakoltatási moratórium után foganatosítani akarja az ingatlankiürítést, és a házat átadja az árverési vevőnek. Ezután a család ügyvédje többször is levelet váltott a végrehajtóval, ám nem sikerült közös álláspontot kialakítaniuk. Ezért a házaspár hivatali visszaélés miatt feljelentette a végrehajtót. Az ügyben illetékes Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre azt közölte, a büntetőeljárás szabályai szerint vizsgálják a feljelentést, az eljárás folyamatban van.
Megkerestük a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét is. Schadl György elmondta, ez egy rendkívül speciális jogi eset, amilyennel nem találkozott még a végrehajtói kar. Annyiban igazat adott az eljáró önálló bírósági végrehajtónak, hogy ő utólagosan nem semmisítheti meg a végrehajtási cselekményeket, így az árverési eredményt utólag nem tudja eltörölni, erre csak a bíróságnak van joga. Hozzátette: szerinte a helyzet tisztázása érdekében az adósoknak újabb pert kell indítaniuk, méghozzá tulajdonjogi pert, amíg ez nem történik meg, vélhetően marad a patthelyzet.
Egyetértett ezzel az adósok ügyvédje is. Ugyanakkor Bihari Krisztina azt is elmondta, kártérítési pereket is kezdeményeznek. Szerinte az az igazságszolgáltatás és a bírósági rendszer hibája, hogy ilyen eset előfordulhat.
Természetesen megkerestük a Budapest Bankot is, arról érdeklődve, mi várható a házaspár ügyében. Annyit közöltek:
A Budapest Bank Zrt. konkrét üggyel kapcsolatban nem nyilatkozhat, mivel a részletek banktitoknak minősülnek. Az érvénytelenségi ügyek kapcsán általános jogi tény, hogy az érvénytelenség megállapítását követően az ügyfeleknek a bank felé továbbra is tartozása áll(hat) fenn.
Mindezek alapján úgy tűnik, a hódmezővásárhelyi család újabb per elé nézhet, ami szintén évekig húzódhat, és egyelőre az sem világos, kinek kellene majd intézkedni annak érdekében, hogy házuk tulajdonjogát egyszer ismét visszakapják.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu