Közélet

Egy családi házban működik a pénzgyár Boldog István körzetében

A Népszava helyszíni riportban számol be egy jászkiséri családi házba bejegyzett cégről. A Profiter Machine Kft. 2017-es megalakulása után alig két év alatt tizenkét alkalommal nyert TOP-os (Területi Operatív Program) pályázatokon. A cég csaknem másfél milliárd forintos összberuházáshoz jutott Boldog István fideszes országgyűlési képviselő körzetében – írja a lap, ami lepukkantként jellemzi a szóban forgó családi házat. Mindössze egy papírfecni hirdeti, hogy ott működik a kft. Szürke téglás épület, roggyant redőnyök, rozsdás kapu fogadta a lap tudósítóját.

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő múlt héten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a fideszes képviselő két éve összehívta körzete polgármestereit, és állítólag kiadta nekik, hogy kivel kell lefolytatni a pályázati, majd a közbeszerzési eljárást, azt is meghatározta, hogy ki legyen a kivitelező, ha a Területi Operatív Program (TOP) pályázataiból nyerni szeretnének. Hadházy közérdekű adatkérésére kiderült, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség személy megnevezése nélkül nyomozást folytat egy ilyen jellegű ügyben. A Népszava úgy tudja, hogy idén márciusban indult az eljárás, amit az ügyészség minősített adatokra hivatkozva titkosított.

Hadházy: a fideszes Boldog István korrupciós ügye miatt nyomozhat az ügyészség
A képviselő azt mondta, Polt Péter elismerte, hogy a főügyészség parlamenti képviselőt érintő nyomozást folytat.

A Profiter összesen három beruházást nyert Boldog István országgyűlési képviselő falujában, ott, ahol ő korábban több cikluson át polgármester volt, és jelenleg is ott lakik – írja a lap.

Noha a cég a közbeszerzést megnyerte, nyolc alkalmazottjával nemigen tudna magas és mélyépítési munkákat végezni, pedig elméletileg tizenkét helyen nyertek el tendereket Boldog választókörzetében.

A lapnak nem sikerült elérnie a céget.

A Népszava összeszedte a Profiter Machine Kft. nyertes TOP-pályázatait Boldog István körzetében 2017-2019 között:

  • 1. Mezőtúr, belvízelvezetés – 197 millió forint
  • 2. Mezőtúr, városháza környékének fejlesztése – 135 millió forint
  • 3. Kunszentmárton, Ipari Park fejlesztés – 155 millió forint
  • 4. Kunszentmárton, Zöld Város projekt – 243 millió forint
  • 5. Csépa, földút stabilizáció – 50 millió forint
  • 6. Kétpó, Történelmi Magyarország Emlékhely – 62 millió forint
  • 7. Kétpó, Általános Iskola felújítás – 102 millió forint
  • 8. Kétpó, csapadékvíz-elvezetés – 175 millió forint
  • 9. Cserkeszőlő, dűlőutak felújítása – 94 millió forint
  • 10. Tiszakürt, községháza, energetikai korszerűsítés – 50 millió forint
  • 11. Szelevény, önkormányzati hivatal korszerűsítés – 29 millió forint
  • 12. Szelevény, kiállítóterek felújítása – 45 millió forint

Kiemelt kép: Balogh Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik