Közélet

Tízből hét taxisnál találtak valamilyen szabálytalanságot

A személytaxi-szolgáltatóknál az idén elvégzett ellenőrzések 70 százaléka tárt fel valamilyen jogsértést – írja a Világgazdaság a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. tájékoztatása alapján.

Szeptember elejéig mintegy kétezer kontrollt folytatott le a fővárosi cég, és körülbelül 1400 esetben talált szabálytalanságot. A hibaarány nem mutat javulást az előző évhez képest, akkor néhány százalékpontos eltéréssel hasonló volt az eredmény.

A BKK személyszállítási ellenőreinek havi 230-250 vizsgálatra van kapacitásuk, vagyis szeptembertől decemberig mintegy 900 taxist vonnak ellenőrzés alá. Az évi háromezer körüli mustra nem tekinthető soknak, főleg arra figyelemmel, hogy nagyjából 6700 taxis nyújt szolgáltatást.

Kihágásokkal és súlyos jogsértésekkel egyaránt találkoznak az ellenőrök, előbbiek közé jellemzően a kötelező külső megjelenésre vonatkozós hiányosságok vagy a droszton való parkolás tartoznak, míg utóbbiak között nem ritka az érvényes taxiállomás-használati engedély hiánya, a taxaméter befolyásolásával elkövetett árdrágítás sem.

A BKK-nak nincs lehetősége a rajtakapott taxisok szankcionálására, de javasolhatja a Budapest Közút Zrt.-nek az érintett taxiállomás-használati hozzájárulás visszavonását. Erre tavaly 112 alkalommal került sor, az idén január és augusztus között pedig 81-szer.

(MTI, kiemelt kép: Neményi Márton / 24.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik