Közélet

László Imre: Amíg élek, erre emlékezni fogok

Az ATV Start című műsorában szólalt meg először a zaklatási vádak óta László Imre, az ellenzék újbudai polgármesterjelöltje. A politikust a kerület rendszerváltás utáni összes egykori polgármestere támogatja, akik egy közös nyilatkozatot is aláírtak erről.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a TV2 és az Origo szerint László Imre többször is szexuálisan zaklatott egy orvosnőt 2012-ben. A DK politikusa, László Imre akkor a Swiss Medical Services Kft. magánklinika orvos-igazgatója volt. Itt dolgozott László Imre beosztottjaként az orvosnő is, aki elmondta, egyszer László Imre az irodájában lehúzta a sliccét, elővette a nemi szervét és arra kérte, simogassa meg. Egy másik alkalommal kettesben maradt az orvos-igazgatóval, aki kulcsra zárta az ajtót, és a nő állítása szerint meg akarta erőszakolni, de nem hagyta magát, és a férfit az üvegajtónak lökte.

Ezt követően a politikus azt mondta, a TV2 Tények műsora hazudik, és minden létező jogi eszközzel élni fog.

László Imre most azt mondta,

nincsen pénzük közvélemény-kutatásra, de eljutott hozzájuk, hogy állítólag fifty-fifty az állás, amiből arra következtettek, hogy akkor biztosan jobban áll az ellenzék, mint a Fidesz Újbudán.

Szerinte ezt követte a történet, amire „amíg él, emlékezni fog”. Nem tudja, ki volt a vádlója, de örülne, ha az illető felvállalná névvel és arccal együtt. Mint mondta, nem állja meg a helyét az sem, hogy ő a hölgy eltávolításával fenyegetőzött volna, hiszen annál a cégnél embereket felvenni és elbocsátani a tulajdonos tud.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.