Közélet

Egyetlen migráns távoltartására 13,8 milliót költöttek tavaly

A 2018-as költségvetés zárszámadása szerint összesen a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadás a tervezett 75 milliárd forint helyett 87,7 milliárd forint lett, ami az előző évihez képest több tízmilliárdos megtakarítást jelent. 2017-ben ugyanis egy év végi jelentős átcsoportosításnak köszönhetően 155 milliárd forintot költött el ezzel összefüggésben a kormány — derül ki az Mfor.hu cikkéből.

2017-ben a police.hu kimutatása szerint szinte alig kellett a határon intézkedniük az illegális bevándorlókkal szemben, hiszen alig több mint 1000 fővel szemben jártak el. 2018-ban ez a szám ugyan a többszörösére emelkedett, 6361 személyt értek tetten a határon, ám ez még mindig elenyésző a 2015-ös helyzethez képest,amikot több mint 391 ezer bevándorlóval szemben intézkedtek a határon.

A lap szerint ha egy migránsra vetítjük a kiadási tételt, akkor látható, hogy még mindig nagyon sokba kerül a magyar államnak egy migráns távoltartása.

A 2017-es 7,2 millió forint után 13,8 millió forintba került az egy bevándorlóval szembeni védekezés.

Kiemelt kép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik