Közélet

Borkai Zsolt: Hibáztam, megbántam

Először szólalt meg Győr fideszes polgármestere azóta, hogy Az ördög ügyvédje nevű blogon több, aktus közben készült képet és videót posztoltak róla, és kábítószer-használattal, valamint korrupcióval is megvádolták. Borkai Zsolt a Győrplusz TV-nek adott nyilatkozatában – amit az ATV tett közzé az országos sajtóban – úgy fogalmazott,

a napokban rólam megjelent felvételek több éve készültek, amelyek részben manipuláltak, és részben, igen, valódiak. Nem vagyok rá büszke, és szeretnék elnézést kérni, elsősorban a családomtól. Hibáztam és megbántam. Az utazásomat nem közpénzből finanszíroztam, és soha nem éltem illegális szerekkel, bármilyen ezzel kapcsolatos hír csakis manipuláció. Törvénysértést nem követtem el. Az egész üggyel kapcsolatban büntetőeljárás indítását kezdeményezem.

Mint fogalmazott, az utóbbi időben számára az derült ki, hogy a politikai ellenfelei több éven keresztül mindent elkövettek, hogy adatokat gyűjtsenek róla, és ezáltal bármilyen áron megszerezzék Győrben a hatalmat.

Módszerük, a botlásom párhuzamba állítása a politikai teljesítményemmel, melynek egymáshoz az égvilágon semmi köze nincsen. Számtalanszor bizonyítottam, hogy képes vagyok harcolni

– mondta.

Hozzátette azt is, hogy Győr a vezetése alatt kimagaslóan teljesített, erős város lett, és nem adja harc nélkül olyan emberek kezébe, akik képtelenek vezetni, képtelenek a fejlődést garantálni.

Céljuk, hogy olyan nyomást gyakoroljanak rám, hogy visszalépjek a polgármester-jelöltségtől. Nem lépek vissza, a győriek vasárnap eldöntik, hogy szeretnék-e közösen folytatni a 13 éve elkezdett munkát.

A Borkai Zsoltot leleplező blogot egyébként hétfőn lekapcsolták, majd nem sokkal később két másik felületen újra elérhetővé váltak a bejegyzések. Szerzőjük azóta újabb bejegyzéssel jelentkezett a Facebookon, ebben azt állítja, nem évekkel ezelőttiek a felvételek, mint Borkai állítja, hanem tavaly májusiak, és vannak más felvételek is, majd ismét folytatást ígér.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik