Idén februárban a a Pesti Központi Kerületi Bíróság 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a rendőrt, aki 2016 nyarán szolgálaton kívüli időben megrugdosta a Ligetvédők sátrát, amiben egy eltalált egy 11 éves kislányt a veséjén. Az ítélet ellen fellebbezést nyújtott be az ügyész és súlyosbítást kért. A másodfokon eljáró bíróság helyt adott a fellebbezésnek és közösség tagja elleni erőszak miatt a pénzbüntetést 6 hónap börtönbüntetésre súlyosbította, aminek végrehajtását 1 év 4 hónap próbaidőre felfüggesztette — írta meg az Index.
Ahogyan korábban beszámoltunk róla, egy édesanya állítása szerint a rendőr kétszer vesén rúgta a Városligetben felállított sátorban alvó kislányát. A gyerekkel arra riadtak fel hajnali fél kettőkor, hogy valaki belerúgott a sátorba, eltalálva a kislányt. Majd amikor kikiabált, hogy egy kislány fekszik a sátorban, azt hallotta, ahogy “visszatrappol” az illető, és
Így kell ligetet védeni!
– felkiáltással még egyszer ugyanoda rúgott, és másodszor is eltalálta a kislányt. A megrúgott gyerek és az édesanyja a kórházba ment kivizsgálásra, a kislánynak nem lett komolyabb baja.
Az Index megkereste a BRFK-t, hogy megtudják, állományban van-e még a másodfokon is elítélt rendőr, választ egyelőre nem kaptak.