Közélet

Eltévedt egy magyar nő Korfun, 34 kilométert gyalogolt

Katalin két unokájával és azok édesanyjával utazott Korfura szombaton, de a nő szinte rögtön a szállásra való megérkezés után eltűnt – írja a Bors. A gyerekek anyukájukkal lementek a partra, a nagymama viszont a szálláson maradt, azt beszélték meg, ő majd később megy a rokonok után. Ekkor tűnhetett el Katalin, aki a telefonját sem vette fel.

 Félő volt, hogy eljutott a vízpartra, ahol a fulladástól lehetett tartani. A kamerafelvételeket elemezve a rendőrségnek 48 órával az eltűnése után sikerült rekonstruálnia az útvonalát. Végül tegnap kora délután egy 34 kilométer távolságra lévő szállodában találták meg szegényt

– mondta a Borsnak Katalin egyik hozzátartozója. A nőt először visszavitték a szállásra, majd a kórházba siettek vele, szerencsére az ijedtségen kívül más baja nincsen.

kiemelt képünk illusztráció; forrás:mti

Ajánlott videó

Olvasói sztorik