Közélet

Az ellenzék összefog, de szinte egyáltalán nem lesz óriásplakátjuk a választások előtt

Az önkormányzati választásokat megelőző kampányban csak elvétve lesznek óriásplakátjai és citylight hirdetései az ellenzéki pártoknak – derült ki a Népszava körkérdéséből.

Egy fővárosi, ellenzéki politikus azt mondta a lapnak: a legtöbb plakáthelyértékesítéssel foglalkozó cég azzal hárította el a megkeresésüket, hogy már nincsen szabad hely a kampányidőszakra. Volt olyan konkrét eset, hogy 24 órát adtak arra, hogy az általuk felkínált felületekből és árakból válasszanak, majd tizenöt óra múlva érkezett egy másik e-mail, amelyben már azt írták: elfogyott minden hely.

Egy másik ellenzéki párt politikusa is azt mondta,

közös kampány és közös források lesznek, ezek kidolgozása folyamatban van.

Az ugyanakkor biztos – folytatta –, hogy az ellenzéki pártok közös kampánycsapatokat hoztak létre, mindenki egyenlően veszi ki a részét a munkából. Azzal kalkulálnak, hogy az erősebb adatbázissal rendelkező pártok kisegítik a több aktivistát felvonultató formációkat és fordítva.

Mindenki közös jelölt, nincs jelentősége, hogy mondjuk egy DK-s aspiráns fotóját egy momentumos plakátolja ki, a hat logó úgyis ott van

– fogalmazott.

Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik