Közélet

Megvan az ellenzék közös jelöltje Pesterzsébeten

Balog Róbertet indítja az őszi polgármester-választáson az ellenzék, jelentette be közösen jegyzett közleményében az MSZP, a DK, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd.

Mint írják, Pesterzsébet, amiként 2014-ben, úgy idén is emberközpontú politikát, szolidaritást, zöld, fejlődő várost akar. Továbbra is elutasítja a kevés kiválasztottnak kedvező kormányközeli NER világát, tették hozzá.

Az ellenzék olyan polgármesterjelöltet ajánl a XX. kerület figyelmébe, aki képes sikerrel irányítani ezt a politikát, aki már bizonyított a közösség szolgálatában. Ez az ember Balog Róbert. Balog Róbert ma is a közösséget szolgálja: a FŐTÁV Zrt. egyik vezetőjeként, évtizedes vállalati vezetői tapasztalattal a háta mögött személye garancia Pesterzsébet kiszámítható, emberközpontú, fejlődésre összpontosító jövőjére

– olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik